Fekete Gyula,
Fekete Gyula,
ev. ref. lelkész, F. Lajos tanító és Bátorkeszy Juliánna fia, szül. 1857. júl. 8. Turkeviben; a gymnasium hat osztályát a mezőtúri ref. iskolában, a VII. és VIII. osztályt és a theologiát Debreczenben végezte. Theologus korában az ifjusági önképzőkör lapját, a Közlönyt (mely nyomtatva jelenik meg) szerkesztette. 1880-ban tisza-derzsi káplán lett; 1882-ben Füzes-Gyarmaton nyert segédlelkészi alkalmazást s két év mulva ugyanott időközi lelkész volt egy évig, majd Gyomára ment, hol két évig káplánkodott; innen Békésre került segédlelkésznek s négy havi szolgálata után az egyházmegyei tanács az ujonnan szervezett nagy-kikindai missiói egyház vezetésére alkalmazta, hol jelenleg is működik.
Egyházi beszédei az Evangyéliomi Lelkészi Tárban (1885–86.) jelentek meg; a Debreczeni Prot. Lapba is több izben irt czikkeket (1884. A protestánsok és a középiskolai törvény, melyet a Prot. Egyh. és Isk. Lap és a Nemzet is átvett, sat.); továbbá a Felső Torontál és Kikindai Közlöny és több egyházi, iskolai s társadalmi czikket közölt tőle (1887–93.)
Munkái:
1. Beszédek és imák, melyek a nagy-kikindai ref. egyház megalakulása alkalmával mondattak. Nagy-Kikinda, 1887.
2. Zsidóság és keresztyénség. Nagy-Kikinda, 1890. (Három egyházi beszéd. Ism. Prot. Egyh. és Isk. Lap.)
Dombi Lajos szives közlése önéletrajzi adatok után.
