Cohn Albert,

Teljes szövegű keresés

Cohn Albert,
a párisi zsidó hitközség tanácsának elnöke, szül. 1814. Pozsonyban; középiskoláit és az egyetemet 1826 óta Bécsben végezte, hol különösen a bölcseletet és keleti nyelveket tanulta; azután másfél évig magántanár volt a protestáns theologiai karnál ugyanott. 1836-tól Sylvestre de Sacy tanítványa lett Párisban; azután a Rothschild James báró családjával, kinél húsz évig nevelő volt, Olaszországba utazott, hol Mezzofanti alatt keleti nyelvtanulmányait folytatta. 1839-ben zsidó vallási iskolát nyitott Párisban és több zsidó-egyletet alapított. 1840-ben behozta a zsidó confirmatiót «institution religieuse» névvel és ezen czélra olvasókönyvet irt, mely több kiadást ért. 1845-ben Algierba ment, hol az első zsidó-franczia iskolát alapította. 1852-ben Jeruzsálembe utazott, hol zsidó kórházat, ipar- és női iskolát alapított; azután még Konstantinápolyban, Alexandriában, Kairóban és több helyt keleten alapított iskolákat. 1856-ban Párisban Talmud-Thora-iskolát nyitott, melynek maga is egyik tanára volt. Meghalt 1877-ben Párisban.
Tudományos munkái a Journal Asiatique, Journal des Debats, Univers Izraélite s más hirlapokban jelentek meg.
Wursbach, Biogr. Lexikon II. 403.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem