Ciotta János,

Teljes szövegű keresés

Ciotta János,
fiumei polgármester, 1824-ben született; atyja egy Toskanából Fiumébe származott előkelő nemes család ivadéka, anyja Adamich András fiumei polgár és egykori magyar országgyűlési követ leánya. Tanulmányait a katonai mérnöki akadémiában végezvén, 20 éves korában mint tiszt lépett át hadseregbe s tizenhét évi szolgálat után mint őrnagy nyugalomba lépett. Ezután nemzetgazdasági taulmányoknak élt és egy nagyszerű hajózási társulat alakításán fáradozott, melynek központja Fiume. Buzdítására, közaláírás utján jött létre az a szép olajfestmény, mely Fiume nemtőjét ábrázolja s melylyel Fiume városa jeles történetirónkat Szalay Lászlót, azon czikkeiért, melyeket Fiumét érdeklőleg 1861-ben a Pesti Naplóban írt, megtisztelte. 1869–75-ben a magyar országgyűlésnek képviselője volt. 1872 óta Fiume podestája (polgármestere); a m. kir. Szent-István rend kiskeresztese (1886), a III. oszt. vaskoronarend lovagja, a Ferencz-József-rend, az olasz Móricz- és Lázár-rend középkeresztese.
Munkái:
1. Fiume und seine Eisenbahnfrage. Fiume, 1864. (Melyben a zimony-fiumei vasutról megjelent német röpiratot és Szathmári Károlynak Az Alföld és Fiume cz. munkáját tárgyalja s a Fiumébe vezető vasutakat, különösen a pétervárad-fiumei szárnyvonal kiépítését sürgeti.)
2. Memoriale della rappresentanza civica di Fiume, all'eccelsa regia cancellaria aulica, sulla questione della ferrovia Semlino-Fiume. U. ott, 1865. (Melyben az Alföldi-vasutat Nagy-Váradon, Csabán, Szegeden, Eszéken és Károlyvároson át Fiuméig tartja a legfőképen szükséges és hasznos vonalnak.)
3. Der Suez-Canal und seine Beziehungen zu den Handelsverhältnissen Ungarns. Bericht an die Handels- und Gewerbekammer zu Pest-Ofen. Pest, 1870.
Hazánk s a Külföld 1865. 42. sz. arczk. (Szathmári Károly.)
Heinsius, Allg. Bücher-Lexikon XV. (1868–74.) 309. l.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem