Chorin Ferencz,

Teljes szövegű keresés

Chorin Ferencz,
jogtudor, országgyűlési képviselő, Ch. Áron főrabbi unokája, szül. 1842. máj. 11. Aradon; jogi tanulmányait részint külföldön, részint Bpesten végezte; 1866-ban jogtudor lett. Az ügyvédi vizsga letétele után Aradon telepedett le s 1869–72-ig ott ügyvédi gyakorlatot folytatott. Tevékeny részt vett a politikai életben és Atzél Péter főispánná történt kineveztetése után 1871-ben ennek kerületében, Aradon, balközépi programmal képviselővé választatott. Az 1872. választásoknál kisebbségben maradt. Ekkor ismét a városi ügyeknek szentelte erejét. 1874-ben az aradi ügyvédi kamara helyettes elnöke lett. 1875-ben ujra Arad képviselőjévé választatott szabadelvű párti programmal. 1878-ban ismét megválasztották; 1881-ben kisebbségben maradt és csak nehány hó mulva juthatott be a házba mint a baksai kerület képviselője; 1884 óta a szatmármegyei aranyos-medgyesi kerületet képviseli s egyuttal mint ügyvéd működik a fővárosban. Az 1875. országgyűlés alatt a közgazdasági kiegyezés ellen tartott beszéde feltűnést keltett. Az ellenzék megbízásából lapvezér lett az aradi Alföd politikai napilapnál.
Mint a képviselőház igazságügyi bizottságának előadója 1876-ban átdolgozta a váltótörvény-javaslatot. A jogi reformról, a királyi ügyészségek szervezetéről, a bűnvádi eljárásról czikksorozatok jelentek meg tőle Szokolyai «Törvényszéki Csarnoká»-ban (1872–75.)
Munkája: Chorin Ferencz programmbeszéde Aradon. Arad, 1875.
Vasárn. Ujság 1878. 52. sz. arczk.
Petrik Könyvészete.
Lakatos, Arad Története III. 46.
Sturm, Uj Országgyülési Almanach 187.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem