Bezerédj Viktor (bezerédi),

Teljes szövegű keresés

Bezerédj Viktor (bezerédi),
jogtudor, országgyűlési képviselő, B. Gyula alispán fia, szül. 1855-ben Veszprémben; középiskoláit Veszprémben és Székesfehérvárott, a jogot Budapesten végezte, hol jogtudorrá avattatott, mire egy félévet a bécsi egyetemen töltött. 1880-ban mint második aljegyző megyei szolgálatba lépett, 1881-ben első aljegyzővé választatott és tiszt. főjegyzővé neveztetett ki, mely állását 1885-ig töltötte be, midőn mint szabadelvűpárti jelölt megválasztatott a veszprémi kerület képviselőjévé, mely 1887-ban ujra reá ruházta mandatumát. A képviselőházban a törvényhatóságok rendezéséről szóló törvényjavaslat tárgyalása alkalmával már első beszédével is magára vonta a figyelmet, a midőn is az állami közigazgatás hivének mutatta magát. Előadója volt a közutakról és vámokról szóló törvényjavaslat tárgyalására kiküldött bizottságnak is, melynek jelentését ő terjesztette a ház elé. Mint publicista is hozzá szólt a fontosabb érdekű országos és helyi kérdésekhez a kormánypárti lapokban. Midőn gróf Teleki Géza belügyminiszter lett, helyére háznagyúl a képviselőház egyhangulag őt választotta. 1890. jún. 14. a belügyminiszteriumhoz min. tanácsossá neveztetett ki.
A közutak és vámokról szóló törvényjavaslat cz. czikke megjelent a Nemzetgazdasági Szemlében (1889.)
Egyetértés 1890. 167. sz.
Sturm. Albert, Uj Országgyűlési Almanach 180.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem