szarv
szarv – ‘párosan kinövő szaruképződmény egyes emlősállatok fején’: kecskeszarv, kosszarva, bika szarva; ‘agancs’; ‘más állatok hasonló testrésze’: csiga, szarvasbogár szarva; ‘tárgyak görbülten elálló része’: az eke szarva; ‘‹tréfásan› a megcsalt férj állapotának jelképe’: szarvakat visel. Származékai: szarvas, szarvatlan, szarvacska, (fel)szarvaz.
Ősi örökség a finnugor korból: vogul sórp, osztják sarvi (‘rénszarvasbika’), finn sarvi, észt sarv (‘szarv’). A finnugor alapnyelvben indoeurópai kölcsönszó: óperzsa szrva, görög kerasz (‘szarv’), latin cervus (‘szarvas’). A magyar szó eredeti szabályos alanyesete szaru volt (lásd szaru), s a v csak toldalékos alakokban jelent meg: szarva, szarvat, szarvas, (mint a tetű ⇨ tetve, tetves, vagy a könyv esetében), majd ezek a formák hatottak vissza az alanyesetére, és alakították ~vá. Lásd még szarvas.
