fene
fene – ‘gennyes, üszkös, rákos seb’: egye meg a fene; ‘‹kérdőszó indulatos nyomatékosítója›’: ki a fenét, hová a fenébe, mi a fenének?; ‘‹indulatos mondattagadó szó›’: fenét, fenéket!
A fen ige folyamatos melléknévi igenevének (fenő) alakváltozata (mint pl. hinta, hulla, penge), s eredetileg a fogát fenő, támadásra kész vadállatra értődött. Így lett jelentése ‘vad, iszonyú’: Rémülve megszűnt a fene háború (Berzsenyi), majd főnévi értelemben ‘vadállat’. Mivel betegségek nevében gyakran szerepel állatnév (bőrfarkas, torokgyík, rák), a ~ különféle bőrbetegségek s más nyavalyák neve is lett (lépfene, rákfene): Megszült Pőcze Borcsa, / Kit megettek a fenék (József Attila). Szitokszó és indulatos nyomatékosító szó is ennek folytán lett, akárcsak a nyavalya, rosseb. Lásd még fenekedik, fenevad, fenyeget, fenyít.
