Trencsényi Waldapfel Imre, Waldapfel
Trencsényi Waldapfel Imre, Waldapfel (Bp., 1908. jún. 16. – Bp., 1970. jún. 3.): klasszika-filológus, irodalomtörténész, vallástörténész, egyetemi tanár, az MTA tagja (l. 1949, r. 1950), Baumgarten-díjas (1949), Állami díjas (1970). Waldapfel János fia, Waldapfel József és Eszter testvére. A bp.-i egy.-en végzett, 1932-ben magyar–latin–görög szakos tanári és doktori oklevelet szerzett. Horváth János, Kerényi Károly, Hornyánszky Gyula tanítványa volt. A Kerényi Károly köré tömörült fiatal írók és ókortudósok csoportjához, a Stemmához tartozott. Baráti kapcsolatban volt Radnóti Miklóssal, József Attilával és Kenyeres Imrével. 1938-ig magántanítással foglalkozott, 1938–1946 között Bp.-en az Új Idők Irodalmi Rt. tudományos lektora. Az Új Idők Lexikona munkatársa volt. 1946–48-ban a Fővárosi Népművelési Központ munkatársa és az Új Szó c. újság rovatvezetője. 1948–1950 között a szegedi tudományegy. profeszszora és 1949–50-ben rektora, 1950-től haláláig a bp.-i Eötvös Loránd Tudományegyetem (ELTE) latin–görög-filológiai intézetének vezető tanára, 1950–53-ban az egy. rektora. Részt vett az úttörő mozgalom szervezésében és pedagógiai irányításában. Az Ókortudományi Társaság tagja és egy ideig elnöke volt. Szerk. 1937–38-ban Hajnal Annával az Argonauták c. folyóiratot, 1937-től Kenyeres Imrével az Officina Képeskönyveket, a kétnyelvű Horatius nostert (Bp., 1935), a Pásztori Magyar Vergiliust (Bp., 1938), a világirodalmi antológia 1–2. és 4–5. kötetét (Bp., 1952–58), 1950-től az Acta Antiquát, 1956–1965 között a Magyar Tudományt és a Regék és mondák c. sorozatot. Feleségével, Petrolay Margittal több kötet ifjúsági mesét adott ki, bevezetőket írt görög és latin szerzők műveinek magyar kiadásához. Hozzávetőlegesen 400 tanulmánya jelent meg, melyek tárgyköre Hésziodosztól Gorkijig és Küküllei Jánostól József Attiláig terjed. Életművében a tudományos oktatói és irodalmi tevékenység elválaszthatatlan egységet alkot. Legtöbb írása a görög-latin antikvitással s ennek továbbélésével foglalkozik. Vizsgálta a m. és latin költői gyakorlat egymásra való hatását. Több világirodalmi antológiát szerkesztett. 1955-ben az ő szerkesztésében és jórészt fordításában jelentek meg Cicero válogatott művei. Rámutatott a betlehemezés antik párhuzamára, elsőnek írt a Pásztori Magyar Vergilius bevezetésében a regölés szokásának ókori előzményeiről. Sokat tett a klasszikus humanizmus íróinak megismertetéséért, ilyen műve a Görög irodalomtörténet (Bp., 1944) és a Klasszikus arcképek (Bp., 1964) tíz füzete. Filozófiai szemlélet jellemzi Erasmus és magyar barátai (Bp., 1941) c. művét. Foglalkozott vallástörténeti kutatásokkal (Mitológia, Bp., 1956; németül, oroszul, lengyelül és csehül is megjelent; Vallástörténeti tanulmányok Bp., 1959, németül is). Lefordította Hésziodosz eposzait, Menandrosz Az embergyűlölő c. darabját, az Antigonét és a Leláncolt Prométheuszt. – M. Görög–római mitológia (Bp., 1936, több kiadásban és átdolgozásban); Humanizmus és marxizmus (Bp., 1948); Görög regék (Bp., 1967); Erasmus: Nyájas beszélgetések (válogatás, ford. Komor Ilonával; Bp., 1967); Ember vagy (műfordítások, szerk. Szabó Kálmán, Bp., 1979). – Irod. Szalay Ágnes: Die literarische Tätigkeit von I. T. W. (bibliográfia, Acta Antiqua, 1968); Rónay László: Homérosztól Radnótiig (Jelenkor, 1969. 2. sz.); Szabó Kálmán: T. W. I. (Irod. tört., 1970. 4. sz.); Tarnai Andor: T. W. I. (Irod. tört. Közl., 1970. 3. sz.); Harmatta János: T. W. I. (Magy. Tud., 1970. 11. sz.); Rónai Mihály András: Emléksorok (Népszabadság, 1970. jún. 28.); Falus Róbert: T. W. I. halálára (Élet és Irod., 1970. 23. sz.); Harmatta János: T. W. I. (MTA Nyelv- és Irod. tud. Oszt. Közl., 1971); Vas István: Még és még T. W. I. (Az ismeretlen isten, Bp., 1974).
