Tersánszky Józsi Jenő

Teljes szövegű keresés

Tersánszky Józsi Jenő (Nagybánya, 1888. szept. 12.Bp., 1969. jún. 12.): író, Baumgarten-díjas (1929, 1930, 1931, 1934), Kossuth-díjas (1949), a 20. sz.-i magyar prózairodalom kiemelkedő alakja. Festőnek készült, de apja akarata szerint érettségi után (1906) jegyzőgyakornok lett Szapáryfalván. 1907–08-ban joggyakornok volt Nagybányán s beiratkozott az eperjesi jogakadémiára. A bp.-i egy. jogi karán készült folytatni tanulmányait, de a tandíját elmulatta, s kénytelen volt segédmunkásnak szegődni. Első novelláját, a Csöndes embereket azért írta, hogy pénzgondjain enyhítsen. Osvát Ernő fölfigyelt tehetségére; 1910. febr.-ban a Nyugatban jelent meg egy másik írása, a Firona, és 1911-ben már novelláskötetét adta ki a Nyugat Könyvtár. Az I. világháborúban önkéntes, 1918-ban olasz fogságba esett; 1919. aug. elején érkezett Bp.-re. Háborús élményeit Viszontlátásra, drága … c. regényében örökítette meg; e mű a háborúellenes m. irodalom kiemelkedő alkotása, ~ első nagy írói sikere. 1918-ban már válogatott elbeszélései is megjelentek. A Tanácsköztársaság bukása után a kommunizmus iránt gyakran hangoztatott rokonszenve miatt a Horthy-korszakban sok támadás érte. A húszas évek elején nélkülözései különösen megviselték: 1921. jún. 16-án öngyilkossági szándékkal az Erzsébet-hídról a Dunába vetette magát. Az esztendő második felében valamelyest konszolidálódott a helyzete: megnősült, feleségül vette Molnár Sárit. A Nyugat folytatásokban közölte Rossz szomszédok c. regényét, majd 1922 júliusában a lap főmunkatársai közé került. – Gyors egymásutánban születtek művei, köztük: a Kakuk Marci ifjúsága, amely ~ fő művének, a ciklikus szerkezetű Kakuk Marci regénynek az első darabja. A polgári társadalom keretei közül kihullott, máról holnapra élő csavargót ~ nem rajzolta ideálalakká: látta hibáit és életformájának fogyatékosságát, egyediségét is. Mégis egyértelmű rokonszenvvel áll a figura mellett, mert annak magatartásában, gondolkodásmódjában a számára legfontosabb emberi tulajdonság testesül meg: a személyes függetlenség és szabadság. Az alak természetéből és közegéből eredően a Kakuk Marci-történetekben gyakori a negatív vonások (részegesség, erőszakosság stb.) ábrázolása, s az epizódok egy része merészen erotikus. Ezért ~-nak többször meggyűlt a baja a cenzúrával, az erkölcsrendészettel; a teljes Kakuk Marci csak 1966-ban jelent meg. A főmű két évtizeden át íródott (az Annuska c. zárórész 1941-ben látott napvilágot), mellette folyamatosan készültek ~ más nagy művei. 1929-ben a Nyugat közölte A margarétás dalt. Érdeklődése a színház felé is vonzotta: 1923-ban a Magyar Színház tűzte műsorára Szidike c. darabját, amelyet 1930-ban Hevesi Sándor buzdítására átdolgozott, s a mű Cigányok címen műsorra is került a Nemzeti Színház Kamaraszínházában. 1932-ben sajátos színházat szervezett, a Képeskönyv Kabarét. ~ már korábban is föllépett kis regös együttesével: groteszk, parodisztikus szerzeményekkel bárokban, kabarékban, színházakban szerepelt. A Képeskönyv Kabaré a kamaradarab, a humor, a zene és a vizuális ötlet egyesítése. Ám sem ez a vállalkozás, sem az írói munka nem biztosította a gondtalan megélhetést, ezért ~ javarészt álnéven számos szórakoztató és detektívregényt is írt a harmincas években. A folyamatosan gyarapodó Kakuk Marci-történetek mellett 1936-ban megjelent a Legenda a nyúlpaprikásról. A II. világháború évei alatt mintegy húsz régi és új művét adták ki. 1940-ben riporterként a Híd munkatársa; itt 1942-ben regénye is megjelent (A félbolond). 1944-ben példás bátorsággal viselkedett, hamis igazolványokat szerzett a rászorulóknak. 1945 után zenehumoristaként szórakozóhelyeken, bárokban szerepelt, dolgozott a Magy. Rádió Gyermekújság rovatának. 1947-ben egyhónapos tanulmányutat tett Párizsban. 1948-tól a Minisztertanács évjáradékot szavazott meg számára. Megjelent a tíz évvel korábban írott Egy ceruza története c. regénye, nagy művei sorában az utolsó. 1950-től kezdve a dogmatikus irodalompolitika következtében nem tudott publikálni. Munkakedvét azonban nem vesztette el: meséket, bábjeleneteket írt, az ifjúsági irodalmat maradandó értékekkel gyarapította. 1955-ben válogatott novelláskötetének kiadásával tért vissza az irodalmi életbe; 1957-ben elbeszéléseinek kétkötetes gyűjteménye látott napvilágot (A tiroli kocsmáros). 1960-tól reprezentatív sorozatban adták közre egész életművét. 1975-től megindult a válogatott művek sorozata is. 1960-ban megözvegyült, 1965-ben újra megnősült: Szántó Margitot vette feleségül. Utolsó jelentős műve 1962-ben a Nagy árnyakról bizalmasan c. emlékezésgyűjtemény, amelyben neves kortársai portréját rajzolta meg némi iróniával. Még megérhette néhány színházi bemutatóját. Munkássága mennyiségében is jelentős, sajátos formai és tartalmi értékei pedig a m. próza legjobbjai közé emelték. – F. m. A tavasz napja sütötte (elb., Bp., 1911); Viszontlátásra, drága… (r., Bp., 1916); Kísérletek, ifjúság (elb., Bp., 1918); A két zöld ász (r., Bp., 1922); Kakuk Marci ifjúsága (r., Bp., 1923); A céda és a szűz (kisr., Bp., 1925); A margarétás dal (r., Bp., 1929); Kakuk Marci a zendülők közt (r., Bp., 1934); Legenda a nyúlpaprikásról (r., Bp., 1936); Egy ceruza története (r., Bp., 1948); Egy kézikocsi története (r., Bp., 1949); Misi mókus kalandjai (mese, Bp., 1953); Egy biciklifék története (r., Bp., 1955); Nagy árnyakról bizalmasan (emlékezések, Bp., 1962); Reköttes (r., Bp., 1963); Életem regényei (önéletrajzi írások, Bp., 1968). – Irod. Kerékgyártó István: T. J. J. alkotásai és vallomásai tükrében (Arcok és vallomások, Bp., 1969); Ady Endre: Regény: „Viszontlátásra drága” (Nyugat, 1916. II.); Móricz Zsigmond: T. (Nyugat, 1922. II.); Németh László: T. J. J. A margarétás dal (Nyugat, 1929. II.); Kenyeres Imre: Új realizmus (Sorsunk, 1947); Czibor János: T. J. J. (Csillag, 1948); Illés Endre: T.-ról (Csillag, 1955); Czine Mihály: T. J. J.-ről (Új Írás, 1963. 11. sz.); Barabás Tibor: T. J. J.-ről (Új Írás, 1964. 11. sz.); Cseres Tibor: Az Élet és Irodalom látogatóban T. J. J.-nél (Élet és Irod., 1964. 17. sz.); IIlés Endre: Az ifjú kíméletlen (Gellérthegyi éjszakák, Bp., 1965); Schöpflin Aladár: T. (Válogatott tanulmányok, Bp., 1967); Devecseri Gábor: T. temetésén (Nagyvilág, 1969. 8. sz.); Féja Géza: T. (Lázadó alkonyat, Bp., 1970); Zelk Zoltán: T. J. J. (Féktávolságon belül, Bp., 1973); Kolozsvári Grandpierre Emil: T. (Élet és Irod., 1975. 15. sz.); Galsai Pongrác: Tersánszkyádák (A besurranó szerkesztő, Bp., 1976); Cs. Nagy István: T. meséi (Életünk, 1977. 4. sz.); Bata Imre: T. J. J. (Kritika, 1978. 9. sz.); Lengyel Balázs: Az eleven T. (Élet és Irod., 1978. 36. sz.); Illés Jenő: T., egyik szemén monoklival (Szerkesztőségek, írók, kéziratok; Kortárs, 1979. 3. sz.); Kabdebó Lóránt: T. (Bp., 1979); Rónay László: T. (1983); Rónay László: „Tudják-e ki vagyok? ” (Bp., 1988). – Szi. Darázs Endre, Fodor József, Földeák János, Garai Gábor, Hajnal Anna, Illyés Gyula, Jankovich Ferenc, Jékely Zoltán, József Attila, Vihar Béla, Weöres Sándor, Zelk Zoltán versei; Kolozsvári Grandpierre Emil: Hullámtörők (önéletrajzi r., Bp., 1978).

 

 

A témában további forrásokat talál az Arcanum Digitális Tudománytárban

ÉRDEKEL A TÖBBI TALÁLAT