Takáts Endre

Teljes szövegű keresés

Takáts Endre (Apátfalva, 1907. júl. 27.Veszprém, 1984. szept. 21.): levéltáros. 1925-30 között a bécsi Rudolf Tudományegy.-en végzett teológiai tanulmányokat. Hazatérése után hitoktató a szegedi Baross Gábor Gyakorló Gimn.-ban. Közben (1940-43) megszerzi a szegedi Horthy Miklós Tudományegy.-en a történelem-földrajz szakos tanári oklevelet és a bölcsészdoktorátust (1943). Ettől kezdve a nevezett gimn.-ban a szaktárgyait is tanította. 1943-ban kilépett az egyházi szolgálatból, 1943. dec. 4-én Baja város levéltárnoka lett. Ettől kezdve nyugalomba vonulásáig (1973) levéltáros. 1944 okt.-ében, a front közeledtével Baja város törvényhatósága megválasztotta polgármesternek, majd a bevonuló szovjet csapatok parancsnoka kinevezte a „bajai háromszög” kerületi kormányzójává. 1945 nyarán Erdei Ferenc belügyminiszternek benyújtotta lemondását, s ismét a város levéltárnokaként működött 1950. dec. 4-ig, amikor a Levéltárak Orsz. Központja megbízása alapján átvette a Soproni Áll. Levéltár (a város és a megye levéltára) vezetését. 1956. okt. 27-én az egyetemisták között megalakított MEFESZ kezdeményezésére megválasztott Soproni Nemzeti Tanács elnöke. 1956. nov. 14-től a Sopron Városi Tanács V. B. elnökhelyettese, 1957. márc. végén felmentését kérte, és ismét levéltárosként működött. 1957. okt. 17-én letartóztatták. 1958. júl. 10-én a Legfelsőbb Bíróság Népbírósági Tanácsa felmentette. Levéltárvezetői státusából visszaminősítették, s 1958. szept. 1-től 1960. jan. 15-ig előbb a szegedi, majd a szombathelyi áll. levéltárban levéltárosként teljesített szolgálatot. 1960. jan. 16-tól ismét a soproni levéltárba helyezték beosztottként. 1961 nyarán rehabilitálták, 1961. okt. 1.-jétől 1973. febr. 26-ig, nyugdíjazásáig a Veszprém megyei Levéltárig.-ja. Elsőrendű feladatának a szorosan vett levéltári munkát tartotta. Tagja volt a Soproni Szemle szerk. bizottságának. Műemlékvédelmi és népművelői tevékenységéért „Veszprém városáért” és „Veszprém megyéért” emlékérmet kapott. – M. Gr. Nádasdy László csanádi püspök (Szeged, 1943); Sopron megyei jobbágylevelek a 16. századból (Soproni Szle, 1955); Adalékok a 17. század fordulójának katonaegészségügyéhez (Takáts Lászlóval, Bp., 1966); Régi levelesházi „tékák” a megyei levéltárban (Levélt. Szle, 1971); Balatonbozsok (községi monográfia) (Várnai Tamással, Fejér megyei Történeti Évkönyv 14., Székesfehérvár, 1980).– Irod. Nekr. (Levélt. Szle, 1985. 1. sz.).

 

 

A témában további forrásokat talál az Arcanum Digitális Tudománytárban

ÉRDEKEL A TÖBBI TALÁLAT