Sztankóczy György

Teljes szövegű keresés

Sztankóczy György (Zilah, 1906. ápr. 10.Bp., 1984. ápr. 6.): statisztikus, lexikonszerkesztő. Egy.-i tanulmányait a bp.-i műegy. gépészmérnöki karán kezdte, hat félévi tanulás után azonban abbahagyta, és a Pázmány Péter Tudományegy. Állam- és Jogtudományi Karára iratkozott be. Ennek elvégzése után 1935-ben doktorátust szerzett. Pályáját 1935. jún.-ában a Központi Statisztikai Hivatalban kezdte, ahol az ipari és közlekedési, a mezőgazdasági statisztikai osztály, majd a tanulmányi alosztály, végül a népszámlálás munkatársa volt. Tevékenysége során több szakcikket írt, amelyek a Statisztikai Szemlében jelentek meg. 1950. júl. 31- én állásából elbocsátották. 1951. jan. 18-tól a Klement Gottwald villamossági (Ganz) vállalatnál a transzformátor részlegben dolgozott művezetőként. Munkaviszonyát 1954. okt. 7-én megszüntették. 1956. márc. 10-től az Akadémiai Kiadóban dolgozott. A tervezett Magyar Enciklopédia statisztikai táblázatainak összeállításával kezdett foglalkozni, a terv megszűnése után a Magyar Életrajzi Lexikon egyik szerkesztője, majd a Pest-Buda-Óbuda egyesülésének 100. évfordulójára megjelent Budapest Lexikon (1973) felelős szerkesztője volt.

 

 

A témában további forrásokat talál az Arcanum Digitális Tudománytárban

ÉRDEKEL A TÖBBI TALÁLAT