Szeder Ferenc

Teljes szövegű keresés

Szeder Ferenc (Szentes, 1881. jan. 31.Bp., 1952. jún. 12.): politikus, földmunkás. Földmunkások gyermeke volt; a népisk. elvégzése után cselédként, napszámosként, téglagyári munkásként dolgozott, majd kubikos. 1896-tól részt vett a tiszántúli földmunkás-megmozdulásokban s megismerkedett a szocialista eszmékkel. Bevándorolta az országot, járt Ausztriában, Németo.-ban. 1910-ben az SZDP miskolci szervezetének titkára lett. Több cikke jelent meg a Népszavában, a Világszabadságban és a Földmunkások Lapjában. 1914-től a Munkásbiztosító Pénztárnál tisztviselő. Az I. világháborúban megsebesült. A csehek miskolci bevonulásakor letartóztatták s Theresienstadtban bebörtönözték. Hazatérte után 1920-ban a Földműves Szövetség titkárának, később elnökének választották meg. 1922-ben Békéscsaba ngy.-i képviselője. A szociáldemokrata mozgalom egyik vezető politikusa, az országos pártvezetőség tagja. 1931-ben és 1939-ben ismét képviselővé választották. Ideiglenesen ellátta a párt főtitkári teendőit is. 1946-ban az Ideiglenes Nemzetgyűlés és a Nemzeti Főtanács tagja. 1948-ig az SZDP főtitkárhelyettese, a párton belül a KMP-vel való együttműködést és egyesülést ellenezte. 1950-ben letartóztatták; a börtönben halt meg.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem