Szathmáry Károly, P. Szathmáry
Szathmáry Károly, P. Szathmáry (Szilágysomlyó, 1831. júl. 24. – Bp., 1891. jan. 14.): író, tanár. Iskoláit Zilahon és Kolozsvárott végezte, utána a kir. tábla írnoka lett (1847). A szabadságharcban való részvétele miatt börtönt szenvedett. Kiszabadulása után magánintézetben tanított. 1857-ben a pesti egy.-en doktori oklevelet szerzett. 1858-tól Máramarosszigeten, Nagyenyeden tanár, 1869-ben ogy.-i képviselő. Mint Tisza Kálmán híve, több fővárosi lap, 1878-tól az Országgyűlési Napló szerk.-je. A Kisfaludy Társ. (1869) és a Petőfi Társ. tagjává választotta (1876). 1872-ben megalapította az Orsz. Kisdedóvó Egyesületet, melynek 1877-ben elnöke lett. Számos törvényjavaslatot készített a kisdedóvás érdekében. Sokirányú közéleti tevékenységet fejtett ki. A századvég egyik legtermékenyebb írója volt, emléket állított 1848 harcainak. – F. m. Sirály (r., I – III., Pest, 1855); Erdély vészcsillaga (r., I – III.,Pest, 1857); Bethlen Miklós (regényes életrajz, Pest, 1858); A gyulafehérvári-nagyenyedi Bethlenfőtanoda története (Nagyenyed, 1862); Bethlen Gábor ifjúsága (r., I – II., Pest, 1866); Magyarhon fénykora (Pest, 1869); Az ország sebei (r., Pest, 1871); Az emberi művelődés története (IIII., Bp., 1876 – 77); Gróf Teleki Blanka életrajza (Bp., 1886); Balassa Bálint (r., Bp., 1887). – Irod. Abonyi Lajos: Péterfalvi Sz. K. emíékezete (Kisfaludy Társ. Évl. 1893); Kovách Béla: Péterfalvi Sz. K. élete és művei (Kolozsvár, 1911); Horváth Endre: Péterfalvi Sz. K. (Pápa, 1928).
