Rozvány György

Teljes szövegű keresés

Rozvány György (Nagyszalonta, 1819. ápr. 21.Nagyszalonta, 1902. máj. 31.): helytörténeti és irodalomtörténeti író. Görög eredetű kereskedőcsaládból származott, Debrecenben jogot hallgatott. 1840-ben ügyvédi vizsgát tett Pesten. 1840 – 46-ban uradalmi irodaig. Marienfelden. 1846 – 59 között ügyvéd Nagyszalontán. Részt vett a szabadságharcban. 1859-ben nagyszalontai közjegyző. 1867 – 69-ben Nagyszalonta főbírája. Arany Jánossal – aki egy ideig Erzsébet nevű húgának házitanítója – baráti kapcsolatba került. Vele kapcsolatos emlékeit több cikksorozatban írta meg. ~ az elsők egyike Mo.-on, aki felfigyelt a történelem osztályviszonyaira. (A hajdúk történeti szerepe.) Nagyszalonta történetével foglalkozó munkája Buckle Anglia művelődéstörténete c. művét tekinti példának, melyben a pozitivista történetszemlélet sajátosságai figyelhetők meg. A művet Mo.-on közönyösen fogadták. – M. Nagyszalonta mezőváros történelme (Gyula, 1870). – Irod. Sáfrán Györgyi: Arany János és Rozvány Erzsébet (Bp., 1960); R. Várkonyi Ágnes: Buckle és a magyar polgári történetírás (Századok, 1963).

 

 

A témában további forrásokat talál az Arcanum Digitális Tudománytárban

ÉRDEKEL A TÖBBI TALÁLAT