Révész Mihály

Teljes szövegű keresés

Révész Mihály (Kemenesmihályfa, 1884. dec. 16.Bp., 1977. máj. 18.): újságíró, történész. A kolozsvári egy. jogi karán tanult, 1903-ban belépett az MSZDP-be. Újságíró pályája is egy.-i hallgató korában kezdődött; 1905–06-ban a Makón megjelenő Maros c. lap munkatársa volt. Államtudományi doktorátust szerzett (1906). Még abban az évben Bp.-en a Népszava szerkesztőségébe került rovatvezetőnek. A Tanácsköztársaság idején a Forradalmi Kormányzótanács jegyzőkönyvvezetője, ezért emigrációba kényszerült (1920). Pozsonyban a Pozsonyi Munkásújságot szerk., majd áttelepülve Bécsbe a Jövő c. napilap szerkesztőségét vezette és a Népszava bécsi tudósítója. 1924. jan.-ban tért haza és a Népszava éjszakai szerk.-je lett. Az MSZDP-t képviselte Bp. törvényhatósági bizottságában (1925–44). A Szocializmus c. folyóiratot szerk. (1927–33). 1945-ben a Világosság c. délutáni napilap főszerk.-je, emellett 1945–48-ban az MTI főszerk.-je, 1945–47-ben ngy.-i képviselő. Rövid időre visszatért a Népszavához. 1949-től 1950-ig, nyugdíjazásáig a Munkásmozgalmi Intézet tudományos munkatársa volt. Élete végéig levéltárakban, gyűjteményekben, könyvtárakban munkásmozgalom-történeti kutatásokat végzett. Történetírói munkásságának kiemelkedő eredménye a szociáldemokrata mozgalom ötven esztendejéről írt Fél évszázad c. munkája. – F. m. A hűtlenségi pör. Fejezet a magyar munkásmozgalom első esztendeinek történetéből (Bp., 1911); A magyarországi munkásmozgalom tőrténete 1867–1913, (Bp., 1913); A magyarországi szocialista párt. Az MSZDP alakulása. Az 1890. évi pártgyűlés jegyzőkönyve és a negyedszázados évfordulóünnepségen elmondott beszédek (Jászai Samuval, szerk., Bp., 1916); A győzelmes magyar forradalom (Bp., 1918); Somogyi Béla élete és munkássága (Bp., 1925); A Népszava története. (I., Bp., 1930); A mi történetünk. 1. A magyarországi munkásmozgalom fejlődése a szociáldemokrata párt megalakulásáig, 1890-ig (Bp., 1933); A mi történetünk. 2. Huszonöt esztendő a szociáldemokrata párt megalakulásától a háború kitöréséig, 1890–1914 (Bp., 1936); Weltner Jakab (Bp., 1936); Fél évszázad. A szociáldemokrata mozgalom ötven esztendeje Magyarországon, 1890 decemberétől napjainkig (Buchinger Manóval, Bp., 1941); Táncsics Mihály és kora (Bp., 1942); Magyar politika és magyar szociális kérdések száz év előtt (Bp., 1941); A véres csütörtök. Munkások a háború ellen (Agárdi Ferenccel; Bp., 1945); A reakció ellen. A Szociáldemokrata Párt harca (Bán Antallal, Büchler Józseffel, szerk., Bp., 1945); Vázlat a külföldi munkásmozgalmak és az Internacionálé történetéről (Bp., 1947); Vázlatok a magyar munkásmozgalom történetéről (Bp., 1947); A Népszava története (II. Bp., 1951).

 

 

A témában további forrásokat talál az Arcanum Digitális Tudománytárban

ÉRDEKEL A TÖBBI TALÁLAT