Plósz Sándor
Plósz Sándor (Pest, 1846. jún. 10. – Bp., 1925. máj. 29.): jogász, egyetemi tanár, igazságügyminiszter, az MTA tagja (l. 1884, r. 1894, ig. 1906). Az ügyvédi oklevél megszerzése után 1872-től Pesten bíró, még ugyanabban az évben 1881-ig a kolozsvári egy.-en tanár (polgári törvénykezés, váltó- és kereskedelmi jog). 1881 – 1924 között a pesti egy. tanára (polgári törvénykezés, kereskedelmi és váltójog), közben 1894-től igazságügyi államtitkár, 1899. febr. 26. – 1905. jún. 18. között igazságügyminiszter Széll Kálmán, Khuen-Héderváry és Tisza István kormányában. 1913-ban az MTA másodelnökévé választották. A polgári perjog terén kifejtett működésével a m. polgári perjog tudományos művelésének egyik legelső képviselője volt. Munkásságának legfontosabb eredménye az 1911. évi I. tc., a polgári perrendtartás, amelyet közel 30 évi kutatómunka, tervezet és részletreform után dolgozott ki végleges formában. Minisztersége alatt lépett életbe a büntető eljárásról szóló 1896. évi XXXIII. tv. 1895-től ogy.-i képviselő is volt. 1914-ben főrendiházi tag. Összegyűjtött munkáit halála után az MTA adta ki. – F. m. A keresetjogról (Bp., 1876, németül is); Beiträge zur Theorie des Klagerechtes (Leipzig, 1880); A magyar váltójog kézikönyve (Bp., 1877 – 1895); A polgári perrendtartás (Bp., 1912. Az MTA nagyjutalmát nyerte); Plósz Sándor összegyűjtött dolgozatai (Bp., 1927). – Irod. Magyary Géza: P. S. emlékezete (MTA Emlékbeszédek, Bp., 1917).
