Markó Károly
Markó Károly (Lőcse, 1791, szept. 25. – Villa Appeggi, Itália, 1860. nov. 19.): festő, az MTA l. tagja (1840). Mérnöki tanulmányok után (Kolozsvár, Pest) Bécsben festeni tanult (1822-től). 1832-ben kikerült Itáliába, ahol csakhamar a római-campagnai művészcsoport jelentős tagja lett. Itt festette Claude Lorrain és Gaspard Dughet hatását tükröző, kicsiny méretű, aprólékosan kidolgozott klasszicista tájképeit, melyeknek idilli nyugalmát apró alakokkal, mitológiai és bibliai jelenetekkel élénkítette. Betegsége miatt Rómát elhagyni kényszerült; évekig San Giulianó-ban, majd 1838-tól Pisában élt, ahol kiváló művek egész sorát alkotta. 1840-ben a firenzei festészeti ak. tiszteletbeli tanára lett s kir. mecénások megbízatásokkal elhalmozott festője. Fokozódó szembaja 1843 – 47 között többszöri kényszerpihenésre szorította. 1847-ben ismét munkához látott, ez évben készült Naplemente c. képe a bécsi udvari képtár részére, Olaszországi tájkép és Viharos tenger szivárvánnyal c. művei pedig V. Ferdinánd kir. ajándékaképpen az MNM számára. 1848-tól haláláig a Gherardesca gróf által használatára átengedett villában, Appeggiben élt. Közben hazalátogatott, végleges letelepedésre azonban nem találta kedvezőnek az itthoni helyzetet. Az MNG ben őrzött hagyatékának (A puszta, Campagnai táj, Olasz táj aratókkal, Tivoli vidéke, Euridiké halála, Diana vadászata stb.) egy részét az az anyag képezi, amelyet m. honfitársai közadakozásból vásároltak meg 1861-ben az MNM részére. Arcképe a firenzei Uffizi önarcképgyűjteményében, számos más műve pedig német, olasz, osztrák és hazai köz- és magángyűjtemény birtokában van. Művészete évtizedeken át hatott a m. tájképfestészetre, a klasszicizmus kiemelkedő képviselője volt. – Irod. Keleti Gusztáv: id. M. K. (Bp., 1899); Pogány Ö. Gáborné: Id. M. K. (bibliográfiával; Bp., 1954): Pogány Ö. Gáborné: id. M. K. művei (Művészettört. Tanulm. 1957); Lyka Károly: M. K. id. (Étet és Tud. 1960. 3. sz.); Szabó Júlia: M., Barabás, Munkácsy (Bp., 1963 ).
