Lukács Pál
Lukács Pál (Bp., 1919. ápr. 27. – Bp., 1981. máj. 22.): brácsaművész, hegedű- és énektanár, Kossuth-díjas (1965), érdemes művész (1952), kiváló művész (1971). Tanulmányait a bp.-i Zeneműv. Főisk.-n 1934-43-ban végezte hegedű és ének szakon Koncz János, Waldbauer Imre, Walter Margit és Molnár Imre tanároknál. 1946-47-ben a bp.-i Zeneműv. Főisk. énektanára, 1947-től a brácsa-főtanszakvezetője, 1972-ben rektorhelyettes; 1975-től énektanszak-vezető; 1936-ban zenekari brácsás; 1947-76-ban a Magy. Áll. Operaház szólóbrácsása. Hangversenyezett hazai és külföldi koncerttermekben; hazai és külföldi nemzetközi zenei versenyek zsűri-tagja. 1964-1978 között vendégtanár a Weimari Nemzetközi Zenei Szemlén. Szakfelügyelő, a Magy. Zeneműv. Szövetség elnökségi tagja volt. – M. Fekvésváltó gyakorlatok brácsára (Bp., 1960); Brácsaművek sajtó alá rendezése, zenepedagógiai cikkek, előadások. Komponálásra inspirált több m. és külföldi zeneszerzőt, a számára írt új brácsaműveket bemutatta. Vendégszerepelt a Prágai Tavaszon, a Bécsi Zenei Heteken, a Velencei Biennálén. Számos egyéni hangversenyútja volt Európában. Megjelent hat egyéni hanglemeze. – Irod. Füst Milán: L. P. violaművész (F. M.: Emlékezések és tanulmányok, Bp., 1956); Gábor István: A politikus L. P. (Magy. Zene, 1981. 3. sz.); Erdélyi Miklós: L. P. sírjára (Muzsika, 1981. 7. sz.).
