Kotsis Iván
Kotsis Iván (Arad, 1889. dec. 15. – Bp., 1980. jan. 11.): építészmérnök, egyetemi tanár, Ybl-díjas (1961). Az aradi Főreálisk.-ban érettségizett, majd a bp.-i műegy. építészeti osztályán 1911-ben kapott építészmérnöki oklevelet, utána ösztöndíjjal az olasz és a német építészetet tanulmányozta. Még ez évben tanársegéd, majd adjunktus lett a műegy. újkori építészeti tanszékén. 1918-ban műszaki doktori oklevelet, majd 1920-ban az olasz reneszánsz építészet tárgykörből magántanári képesítést szerzett. 1922-től az épülettervezési tanszéken oktatott, 1927-től 1949-ig, nyugdíjazásáig pedig egy.-iny. tanárként működött. 1950-1966 között a Középülettervező Vállalat építésze volt. 1969-ben a Bp.-i Műszaki Egy. díszdoktorává választotta. Életművében egyaránt kiemelkedő építésztervezői tevékenysége és pedagógusi munkája. Tervezői pályája kezdetén még neobarokk stílusban tervezte épületeit, az I. világháború után azonban már modern építészeti felfogásban alkotott. Épületeit használhatóság, célszerűség és higgadt formavilág jellemzi. Oktatói munkájában ugyanezt az építészeti felfogást képviselte, a reális modern építészet ismereteit oktatta tanítványainak. Főbb megvalósult épületei: a zalaegerszegi Ferenc-rendi templom és kolostor (1915-27); a tihanyi nyaralókastély (1925), a tihanyi Biológiai Kutató (1925-27); a balatonboglári r. k. templom (1931); Székesfehérvár műemléki környezetébe tervezett épületei, amelyek az egységes utcakép kialakításának példaképei: a Városháza (1935-36); lakóházak (1935-36, 1955-62); Bp.-en a XI. Kanizsa u. 5., II. Ganz u. 15., VII. Bajza u. 4., XI. Fehérvári út 135. sz. lakóházak (1949 előtt). 1950 után főleg nagy középületek helyreállításával és átépítésével foglalkozott: az MTA Székházának helyreállítása (1954-56); az Erkel Színház közönségforgalmi részének átépítése (1959-62); a soproni Petőfi Színház átépítése (1963-70); a botanikus kert pálmaházának helyreállítása (1961-65); az Eötvös Loránd Tudományegy. központi épületének homlokzati helyreállítása (1961-65). Szakirodalmi munkássága az építéstörténet és az épülettervezés területére terjedt ki. – M. Az olasz renaissance építőművészet alaktana (Bp., 1917); Magyarország építőművészet-történeti emlékeinek tervszerű feltárása (Bp., 1920); Az olasz renaissance építőművészet formaképzése, homlokzati és téralakításai (Bp., 1921., több kiad.); A renaissance építőművészet formái (Bp., 1921, 19483); Tervezetek 1912-1922 (Bp., 1922); A közép-európai renaissance építőművészet alaktana (Bp., 1927); Családiházak és nyaralók (Bp., 1928); A mai magyar építészet (Bp., 1939); Esztétikai szempontok a magyar vidéki városok képeinek kialakításánál. Székesfehérvár városképeinek rendezése (Bp., 1940); Az építészet (Bp., 1942); Közép- és kislakások alaprajzi megoldásai bérházakban (Bp., 1942); Sorházak alaprajzi megoldásai (Bp., 1942); Épületek és tervek (Bp., 1946); Az újkor építészetének tárgymutatója (Bp., 1948).– Irod. Csonka Pál: K. I. (Bp., 1979); Moravánszky Ákos: Száz éve született K. I. (Magy. Építőművészet, 1989. 5. sz.).
