Korányi Frigyes, báró
Korányi Frigyes, báró (Nagykálló, 1828. dec. 10. – Bp., 1913. máj. 19.): belgyógyász, egyetemi tanár, az MTA l. tagja (1884), a m. orvostudomány egyik megalapítója. ~ Frigyes pénzügyminiszter és ~ Sándor orvos apja. Még orvostanhallgatóként részt vett a szabadságharcban mint alorvos, majd h. főorvos. A szabadságharc után egy évig a bécsi sebészeti klinikán képezte magát, 1851-ben avatták orvos- és sebészdoktorrá. 1851–52-ben műtősnövendék Bécsben, de a szabadságharcban való részvétele miatt innen is, Pestről is száműzték Nagykállóra, ott 1852-től orvos, 1861-ben Szabolcs vm. főorvosa. 1864-ben Pesten előbb a tífusz-fiókkórház, 1865-tőt a Rókus Kórház idegbetegosztályának vezetője. 1864-ben a pesti egy.-en magántanárrá képesítették az idegkórtanból. 1866-ban kinevezték a belgyógyászat tanárává a sebészeti tanfolyamon, majd miután megszervezte az I. belklinikát, 1908-ig, nyugalomba vonulásáig mint ennek ig.-ja és tanára működött. 1886–87-ben az egy. rektora, 1891-ben a főrendiház örökös tagjává nevezték ki. ~ a Balassa János és Markusovszky Lajos köré tömörült haladó orvostársaság aktív tagja. Részt vett az egészségügyi reformintézkedések szorgalmazásában, kidolgozásában. Elgondolásai szerint épült a belső klinikai telepen a belklinika, amelyen bevezette a laboratóriumi kutatást, a vegyi, bakteriológiai és röntgenvizsgálatokat. Előadásaiban, szakirodalmi tevékenységében a leghaladóbb, legkorszerűbb tudományos nézeteket érvényesítette. Indítványára létesítették a gyakornoki intézményt. Több külföldi kézikönyv összeállitásánál kérték fel szerzőnek. Önálló tudományos eredményei főleg a mellkasi betegségekkel kapcsolatosak (~-háromszög mellhártya-izzadmánynál, gerincoszlop-kopogtatás). Elsők között foglalkozott a relatív szívbillentyűelégtelenséggel. Előadásaiban rámutatott az egyes betegségek és a társadalmi viszonyok kapcsolatára. – Hosszú időn át elnöke volt az Orsz. Közegészségügyi Tanácsnak, tagja az Igazságügyi Orvosi Tanácsnak. Kezdeményezésére indult meg a tuberkulózis elleni küzdelem, amely a budakeszi tbc-szanatórium, majd az első fővárosi tüdőbeteggondozó létesítéséhez vezetett. Fontos feladatnak tartotta a kórházfejlesztést. Szorgalmazta a gyógyfürdők fejlesztését. Több mint 150 tudományos közleménye jelent meg. Az Orvos-Egészségügyi Dolgozók Szakszervezete emlékezetére 1955-ben K. F.-emlékérmet alapított. Évenként osztják ki olyan orvosoknak, akik a tbc elleni küzdelem terén kimagasló eredményeket értek el. – F. m. Zoonosen, Milzbrand, Rotz, Actinomykosis, etc. (Wien, 1897); A belgyógyászat kézikönyve (szerk. Bókai Árpád, Kétli Károly, K. F. I–V. Bp., 1894–1898). – Irod. Bókay János: K. F. (Akad. Ért., 1928); Tállyai Róth Miklós: K. F. (Bp., 1932); Máté István-Réti Endre: K. F. (Bp., 1951); Babics Antal: Megemlékezés K. F.-ről (Magy. Tud. 1963, 12. sz.); Varga Lajos: Id. K. F. (Orv. Hetit. 1963 . 22. sz.); Hajos Károly: K. F. és kora (Communicationes ex Bibliotheca Historiae Medicae Hungaricae, 1963. 29. sz.).
