Kázmér Ernő
Kázmér Ernő (Bp., 1892 – Belgrád, 1941. ápr.): jugoszláviai magyar újságíró, kritikus, esszéista. A bp.-i tudományegy.-en tanult, de nem fejezte be tanulmányait. Az 1910-es évek elejétől újságíró a Világ c. lapnál, 1915-től a Hét c. folyóirat vezető kritikusa, s rövid ideig szerk.-je is. A Tanácsköztársaság bukása után Csehszlovákiába emigrált; írásai az ottani Este c. lapban és a Magyar Minervában jelentek meg. Pozsonyban vendég-főrendezőként színre vitte a szlovák Nemzeti Színházban Az ember tragédiáját. A pozsonyi rádióban is többször szerepelt írásaival. Az 1930-as évek elején Jugoszláviába költözött: Zágrábban egy csehszlovák kereskedelmi cég képviselője, a dubrovniki Bileca fűrésztelepen dolgozott. 1936-tól Belgrádban élt. Írásait a szabadkai Naplóban, a Kalangyában és több szerb lapban és folyóiratban jelentette meg. 1938-tól írásaiból élt. A Reggeli Újságnak (1940-től) és Csuka Zoltán Láthatár c. folyóiratának küldte cikkeit, tanulmányait, képzőművészeti kritikáit. Mo.-on a Nyugat közölte folyamatosan kritikai írásait. Kezdeményezte a jugoszláviai m. Pen klub létrehívását; előadásokat tartott a belgrádi rádióban is. Sokat tett a délszláv-m. irodalmi és kulturális kapcsolatok ápolásáért. Esztétikai elveiben az elkötelezett művészet szükségességét vallotta. Kritikusi célkitűzése az írók és a közönség nevelése volt. Utolsó írása 1941 ápr.-ában jelent meg a Láthatárban. Belgrád bombázása után (1941. ápr.) eltűnt. – M. Idegen portrék (kritikák, Békéscsaba, 1917); Levelek Szirmai Károlyhoz (Szabadka, 1975). – Irod. K. E. (A Hét, 1918. 8. sz.); K. E. (Ma, 1918. 3. sz.); Bori Imre: Irodalmunk évszázadai (Újvidék, 1975); Benkő Ákos: Arcképvázlat K. E.-ről (Irod. tört., 1976. 1. sz.).
