Haraszti Emil
Haraszti Emil (Nagyvárad, 1885. nov. 1. – Párizs, 1958. dec. 27.): zenetörténész. Gyula egy. tanár fia. Farkas Ödön és Geiger Albert tanítványa, a Budapesti Hírlap zenekritikusa. Középisk. tanár, 1917-től a bp.-i egy. magántanára. 1915-től a Nemzeti Zenede tanára, 1920–27-ben ig.-ja. Az intézetet Kern Auréllal újjászervezte. Nevezetesek voltak az általa rendezett zenetörténeti hangversenyek. 1927-ben Párizsba költözött, de a hazai zenei és tudományos élettel megőrizte kapcsolatát és több tanulmányban foglalkozott a 15–18. sz. m. zene történetével. – F. m. Hubay Jenő élete és művei (Bp., 1913); Wagner Richard és Magyarország (Bp., 1916); Hangutánzás és jelentésváltozás az egyetemes és a magyar hangszertörténetben (1926); Bartók Béla (Bp., 1930): A zenei formák története (Bp., 1931); Barokk zene és kuruc nóta (Századok, 1933): La musique hongroise (Paris, 1933); A tánc története (Bp., 1937); Béla Bartók (His life and works. Paris, 1938); Berlioz et la Marche hongroise (Paris, 1946).
