Halmi Ferenc, Starill
Halmi Ferenc, Starill (Mezőberény, 1850. ápr. 5. – Bp., 1883. jún. 1.): színész (bonviván). ~ Margit színésznő apja. 1865-ben lépett színpadra, Kolozsvár, Debrecen, Miskolc stb. után 1873-tól haláláig a Nemzeti Színház tagja, de sokat szerepelt a Várszínházban is. A legnagyobb m. művészek egyike. Művészetének fő eszköze hangja, kifejező beszédtechnikája volt; operettől a tragédiáig mindent játszott. Rendkívüli sikereket ért el Molière-szerepekben, korabeli m. és francia szerzőknek főleg vígjátékaiban. Tüdőbajban halt meg. – F. sz. Molière-színművek: Horace (Nők iskolája), Aleidos (Kénytelen házasság), Oronte (Misanthrope); Shakespeare-drámák: Mercutio (Romeo és Julia), Grotiano (A velencei kalmár), Keszeg Andor (Vízkereszt); Clarin (Calderon: Az élet álom); Polilla (Moreto: Közönyt közönnyel); Figaro (Beaumachais). – Irod. Újházi Ede: Régi színészek (Bp., 1908); Szász Károly: Várszínházi emlékek (Bp., 1921).
