Divald Kornél
Divald Kornél (Eperjes, 1872. máj. 21. – Bp., 1931. márc. 24.): művészettörténész, író, az MTA l. tagja (1911). Orvosnak készült, de hamar műkritikus lett, a Magyar Szemle, a Magyar Iparművészet, a Magyar Mérnök és Építész Egylet Közlönyének munkatársa. A középkori emlékekből sokat megőrzött Felvidék lelkes kutatója volt, ezenkívül legszívesebben Buda középkori maradványainak ismertetésével foglalkozott. Első közlései forrásértékűek, ha keltezéseit, stílus- és mesterelméleteit több ízben helyesbíteni is kellett. Szépirodalmi művei Tarczai György néven jelentek meg. – F. m. A felső-magyarországi renaissance építészet emlékei (Bp., 1900); A régi Buda és Pest művészete a középkorban (Bp., 1901); A sárospataki vár (Bp., 1902); Budapest művészete a török hódoltság előtt (Bp., 1903); Szepes vármegye művészeti emlékei (I–III., Bp., 1905–1907); Magyarország csúcsíveskori szárnyasoltárai (I–II. 1909–1911); Felvidéki séták (Bp., 1926); Magyarország művészeti emlékei (Bp., 1927, angolul is); A magyar iparművészet története (Bp., 1929); Old Hungarian Art (Bp., 1931). Szépirodalmi művei: Masolino (r., Bp., 1902); Öt novella (Bp., 1913); Felvidéki históriák (Bp., 1914); Magyar legendák (Bp., 1914); Vitus mester álma (Bp., 1918); Mikó solymár (Bp., 1929). – Irod. Farkas Zoltán: D. K. (Nyugat, 1931.)
