Vár
Vár A földműveléssel és a letelepült életmóddal előbb-utóbb mindenütt együtt járt a szükséges védelmi rendszer kialakítása. A városokat fallal vették körül, a szőlőkben és a szántóföldeken - főleg a kereskedelmi és hadiutak mentén - őrtornyokat állítottak fel, az országhatárra pedig erődöket építettek (vö. VÁROS, TORONY, ERŐDÍTMÉNY). Palesztinában a kőkorszak végétől kezdve találkozunk MEGERŐSÍTETT HELYekkel, melyeknek védelmi rendszerét Izráel is átvette (2Sám 5,9; 1Kir 9,15kk; 12,25; 15,22; 2Krón 17,12; 26,9-10; 27,3-4; 32,5; 33,14).
Némelyik megerősített város közepén vagy legmagasabb pontján egy külön erődítmény állt: a (felleg)vár. A B-ból és a palesztinai ásatásokból ismerjük Sikem és Tébéc fellegvárát (Bír 9,45kk), Saul Gibeájának viszonylag kicsiny, de masszív erődítményét, Dávid jeruzsálemi sziklavárát (2Sám 5,7.9; Neh 7,1), a későbbi ANTÓNIUS ERŐDöt (ApCsel 21,34.37) s még néhány város (pl. Samária, Bét-Hakkerem) várát. Palesztinán kívül Súsán várát említi még a B (Eszt 1,2; Dán 8,2). Ezek a (felleg)várak a lakosság utolsó menedékei voltak, amelyek a város eleste után is még jó ideig védelmet tudtak nyújtani (Bír 9,45kk). Innen érthető igazán a zsoltáríró vallomása: Isten a mi várunk (Zsolt 18,2-3; 46,2.8; 91,2).
