Szikla
Szikla Palesztina bizonyos helyein, de különösen a Holt-tengertől K-re, valamint a Júdeai-pusztaságban, és a kettő között húzódó ARÁBÁban a patakok olyan mélyen bevájták magukat a mész- és homokkő-hegységekbe, hogy hatalmas sziklatömböket hoztak létre. Ezek a sziklatömbök, amelyek gyakran magasan kiváltak a táj síkjából, rendkívül jó védelmet nyújtottak háború esetén, valóságos természeti várak voltak (1Sám 13,6). Néhánynak még a nevét is megőrizte a B: Rimmón-kőszál (Bír 20,47), Zergék kősziklája (1Sám 24,3). Dávid is ilyen sziklavárba menekülhetett Saul elől (1Sám 22,4k). Amikor a zsoltáros Istent sziklának mondja (Zsolt 18,3; 19,15; 28,1; 31,4), akkor Istent szintén ilyen menedékhelynek tekinti. Ezért leginkább ismert szimbolikus jelentése a rendíthetetlenség, szilárdság, amely oltalmat nyújt a világ kaotikus erőivel szemben, ezért is nevezték előszeretettel Istent sziklának. Az úton heverő kisebb szikladarabokban a figyelmetlen utas könnyen megbotolhatott, átvitt értelemben innen ered a »botlás köve, a megütközés, botránkozás sziklája« elnevezés (Ézs 8,14). A sziklás talaj rossz termőföld (Mt 13,20), de szilárd alapul szolgál házépítéskor (Mt 7,24kk). A mészkősziklába gyakran vágtak sírt is maguknak az emberek (Mt 27,60). A kősziklából fakadó olaj és méz a bőség jele (5Móz 32,13; Jób 29,6; Zsolt 81,17). Az 1Kor 10,4-ben említett kőszikla a 2Móz 17,6-ra utal, amelyből Mózes a pusztai vándorlás során vizet fakasztott, de Pál apostol ezt ALLEGORIKUSAN Krisztusra vonatkoztatja (vö. Jn 7,37). A Mt 16,18-beli kőszikla-Péter szójátékhoz ld. PÉTER.
