Szent sátor

Teljes szövegű keresés

Szent sátor Az ÓSZ különböző néven nevezi a szent sátrat; hívja 'Óhel mócéd-nak, azaz találkozás sátrának, ritkábban 'ohel há 'édut-nak, kijelentés/bizonyosság sátrának, ill. miskan há 'édút-nak, bizonyság lakhelyének, vagy egyszerűen csak sátornak.
De nemcsak az elnevezése különböző, hanem az arról szóló leírások is eltérőek. A 2Móz 33,7-11-ben egy olyan szent sátorról van szó, amelyet Mózes a táboron kívül vert fel. Ebbe a sátorba Mózes valahányszor bement, a sátorra sűrű felhőoszlop telepedett és az Úr »színről színre beszélt« vele. Minden valószínűség szerint ebben a sátorban még nem volt benne a szent láda, és a sátort sem tekintették az Úr lakóhelyének, hanem Ő ott csak megjelent, találkozni lehetett Vele. Erről a sátorról van szó ezenkívül a 4Móz 11,16.24.26; 12,4-ben és az 5Móz 31,14k adatai szerint egészen a honfoglalásig elkísérte az izráelitákat. Nem zajlott le benne áldozatbemutatás sem, hanem az Úr akaratát, kijelentését tudakolták meg benne, és szorosan kapcsolódott a pusztai vándorlás táborához. A 2Krón 1,3 adata szerint Salamon az egész gyülekezettel együtt elment Gibeába, mert ott volt felállítva a kijelentés sátra.
>Az ÓSZ-nek egy másik elbeszélése szerint, melyet a PAPI IRAT hagyományozásaként tartanak számon, Mózes a szent sátrat annak a mintájára készítette el, amelyet Isten mutatott neki a Sínai-hegyen (2Móz 25,9). A sátor részletes leírása a 2Móz 26k-ben, annak elkészítése pedig a 2Móz 35-37-ben található. A sátort egy udvar vette körül, melynek hossza kb. 50 méter, a szélessége pedig 25 méter volt. Az udvart 60 db oszlop kerítette el, amelyekre sodrott lenből készült szőnyeget feszítettek ki fal gyanánt. Az udvarnak kelet felől nyílt a bejárata, mintegy 10 méter szélességben. A sátor az udvar közepén, ill. Ny-i részében helyezkedett el, szintén keletre nyíló bejárattal. E két bejárat között állt az égőáldozati OLTÁR, ill. a MOSDÓÁLLVÁNY a mosdómedencével (2Móz 40,29k). A sátor maga 15 méter hosszú, 5 méter széles és 5 méter magas volt. A váza aranyozott akácfa deszka volt, melyet oldalt és felül sátorlapok borítottak be. A sátor belül két részre osztódott, egy 10×5 méteres alapterületű szentélyre és egy 5×5 méter alapterületű szentek szentjére (2Móz 26,33). A kettőt a kárpit választotta el egymástól (2Móz 26,31kk; vö. TEMPLOM). A szentély területén állt a SZENT KENYEREK asztala, a hétágú GYERTYATARTÓ és a kárpit előtt az illatáldozati OLTÁR helyezkedett el. A kárpit mögött, a SZENTEK SZENTJÉben csak a SZÖVETSÉG LÁDÁJA volt található. Ez a sátor a tábor területén volt felverve, körülötte táboroztak a léviták (4Móz 3,23-38), és tőlük távolabbra a törzsek (4Móz 2). Ez a sátor tehát a tábor központjának számított és nem csak kultikus értelemben. A sátor továbbra is az Istennel való találkozás helye, Ő megjelenik ott, és akkor látható a dicsősége (2Móz 40,34; 3Móz 9,6.23; 4Móz 14,10; 16,10; 17,7; 20,6). Itt lehet beszélni vele, itt kapják meg Tőle az izráeliek a kijelentést, és itt mutatnak be Neki áldozatot (2Móz 29,43). Az, hogy Isten Izráel fiai között fog lakni, az előzőekből következik, hogy nem úgy értendő, mintha a szent sátor Isten állandó lakhelye volna, hiszen Izráel látja, amint az Úr dicsősége felhőben alászáll és a sátorra ereszkedik.
A szent sátor sokkal inkább kiábrázolja Isten üdvígéretét és valóra válásából valamennyit a jelenben megelőlegez, ami majd az örökkévalóságban válik teljessé, amikor is Isten és ember kapcsolatát a bűn semmilyen formában nem gátolja és nem korlátozza. Isten népe között való sátorozása (vö. SÁTOR) ezért eleven ígéretként élt kegyeseinek szívében akkor is, amikor sem a sátor, sem a templom nem állt már (Zsolt 61,5; Ez 37,27).
A kétféle sátor egymáshoz való viszonyát különböző módon értékelik; némelyek azt feltételezik, hogy az első, amelyben nem volt még benne a szövetség ládája, csak addig volt, amíg Mózes utasítást nem kapott Istentől egy másik építésére. Mások azt feltételezik, hogy az a később készített sátor nem más, mint a salamoni templom mása, csak a pusztai vándorlás körülményeihez igazítva és abba a korba visszavetítve. Tényleg feltűnő a hasonlóság a 2Móz 35-37-ben leírt sátor méretarányai, alaprajza és berendezése tekintetében a Salamon által épített TEMPLOMhoz viszonyítva. Hozzávéve, hogy ez a leírás a fogság korában keletkezett, amikor még az is nyomasztotta a deportált izráelieket, hogy az Úr dicsőséges temploma romokban hever, és a szent edényeket hadizsákmányként elhurcolták, talán érthető, hogy miközben a népet egy újabb KIVONULÁSra - a pusztai vándorlásra - akarták felkészíteni, erre való tekintettel a templomot pusztai körülményekre alkalmazva írták le, melyben ugyanúgy találkozni lehetett Istennel, mint egykor Mózes idejében, majd később a jeruzsálemi templomban.
Az ÚSZ-ben a Zsid levélben kerül elő igen hangsúlyozottan a szent sátor, amely ragaszkodva a 2Móz 25,9.40 kijelentéséhez, megkülönböztet igazit és másolatot, és előtérbe állítja, hogy Jézus Krisztus mint igaz főpap az igazi sátorba ment be és mutatta be az áldozatát (Zsid 8k). Ezenkívül a Jel 15,5-8 említi még konkrétan Isten mennyei szent sátorát.
SzL

 

 

A témában további forrásokat talál az Arcanum Digitális Tudománytárban

ÉRDEKEL A TÖBBI TALÁLAT