Szállás (fogadó)
Szállás (fogadó) Nemcsak Izráelben, hanem általában az ókori népek körében igen elterjedt szokás volt, hogy a hozzájuk betérő vándoroknak szállást biztosítottak (ld. VENDÉGSZERETET). Az elszállásoláshoz hozzátartozott az utazó jószágáról való gondoskodás is (1Móz 24,23.25). Jézus születéstörténetében említett szállás (Lk 2,7) is egy olyan vendégfogadó lehetett, ahol a jószágokról gondoskodtak, mint a karavánszerájokban. Nagyobb létszámú utascsoport gyakran a keresztutak közelében, vagy a településen lévő karavánszerájokban tudtak elhelyezkedni. Ez legtöbbször körbekerített udvar volt, ahol rendkívül egyszerű helyiségek álltak az emberek és a jószágok rendelkezésére. Szükség esetén beteget, vagy sebesülteket is ápolhattak ott (Lk 10,34). A szállást a házigazda/fogadós vezette (Lk 10,35), egynek a nevét a B is megörökítette: KIMHÁM (Jer 41,17). A szállások kialakulásában nagy szerepet játszott az is, ha egy város híres zarándokhely volt. Így a zsinagógák melléképülete is szállást nyújtott a zarándokoknak.
Az ÚSZ is számos helyen tesz említést szállásokról (Mk 14,14; Lk 19,7; ApCsel 10,18). Pál apostol római fogsága idején bérelt szálláson aludt (ApCsel 28,23.30).
