Siratóének
Siratóének Az ÓSZ-i siratóének a kínáh, amelynek kötött metrumképlete van: 3 + 2 versláb. Szerzői legtöbbször az elhunyt hozzátartozói közül kerültek ki, majd a hivatásos halottsiratók megjelenésével az elődök által költött siratóénekeket csiszolják, alakítják tovább a következő nemzedékek. Később ezeket írásban is rögzítették, gyűjteményeket állítottak össze belőlük, és a haláleseteknél azokból választották ki azt, amely az elhunyt családi állapotához és halálának körülményeihez legjobban illettek. Ezeket az énekeket gyakran oly módon adták elő, hogy az előénekes szavaira egy vagy két kórus válaszolt. Az elhunytat gyakran egyes szám 2. személyben szólítják meg (Ez 27,3kk; 19,2.10), ugyanakkor a halottsirató a közvetlen hozzátartozók nevében egyes szám 1. személyben beszél (vö. JSir 1,12-22), és előfordul az is, hogy a siratóéneket az elhunyt szájába adják, mintha ő mondaná (Jer 9,18). Vannak azonban olyan siratóénekek is, amelyeknek nemcsak szerzőjét ismerjük, hanem művészi színvonala is van: ilyen Jeremiás siratóéneke, amelyet a harcban elesett Jósiásról költött (2Krón 35,25) és amely a későbbi szerzők számára alapul és mintául szolgált, de ide tartozik Ezékiel próféta (19. r.) és Dávid király is (2Sám 1,17kk).
A siratóéneket gyakran SIRATÓASSZONYOK adták elő, Jeremiás pl. szintén rendelt siratóasszonyokat, akik az ő siratóénekét kísérik (Jer 9,16), és felszólítja őket arra, hogy azt lányaiknak is tanítsák meg.
Az Izráelt körülvevő népek kultuszában a siratóének nagy szerepet játszott, ugyanis kultuszuk középpontjában gyakran egy meghaló és újjáéledő istenség állott; így siratta el ízisz Oziriszt, Kybele Attiszt, Istár Tammúzt. Az ÓSZ-i kultuszban nem jut szerep a siratóéneknek, de van ugyanakkor prófétai siratóének, amikoris nem egy halott istent siratnak el, hanem maga az élő Isten szólítja fel a prófétát, hogy sirassa el népét, amelyet megvetett az Úr (Jer 7,29), vagy kezdjen siratóéneket egy-egy ország bukása, megsemmisülése miatt (Ez 28,12; 32,2). A prófétai siratóénekek motívumai, fordulatai, rítusai szoros hasonlóságot mutatnak a népi siratóénekekkel, de a prófétai siratóének tartalma és szándéka más: ez felráz, míg a másik megnyugtat és vigasztal, ez bűnbánatra indít, az együttérzést kíván ébreszteni, ez Isten ítéletét hirdeti a hallgatókról, mint halottakról, az pedig a hallgatók elhunyt iránti érzését akarja kifejezni. A prófétai siratóének Isten nevében beszél, és általában nem egy bekövetkezett, hanem egy bekövetkezendő halálesetről szól, de nem marad meg a pusztulásnál, vagy a halálnál, hanem a népet az életbe akarja visszavezetni. Ennek a műfajnak mintapéldája az Ám 5,1kk, de ide tartozik a Mik l,8kk; Jer 9,18 stb.
Az ÓSZ-i kor utáni zsidóság kétféle siratóéneket ismer: az cinnúj-t, a közös siratót és a kínáh-t, amely felelgetős ének volt. Újhold napján, a templomszentelési ünnepen és a púrim ideje alatt tilos volt a furulyaszóval kísért halottsiratás, csak az cinnúj volt megengedve. A siratóéneket furulyások vezették be (Mt 9,23), a nők az éneklést tamburinnal kísérték.
SzL
