Parallelizmus membrorum
Parallelizmus membrorum A »részek párhuzama«, gondolatpárhuzam. Az az irodalmi, nyelvi jelenség, amikor két vagy több egymás utáni tagmondat (ill. mondat) tartalmilag hasonló - vagy éppen ellentétes - gondolatokat tartalmaz, s a tagmondatok egyes szavai között is fennáll ilyen hasonlóság vagy ellentét. Célja a mondanivaló nyomatékosítása. A klasszikus g.-ben is ismert, de különösen az ÓSZ-i h.-re jellemző. Költészetben és prózában egyaránt elterjedt. Fajtái:
a) Szintetikus párhuzam, melyben a hasonló gondolatot tartalmazó második tagmondat továbbfejleszti az előző mondanivalóját. Pl.: »Hagyd az ÚRra utadat, bízzál benne, mert ő munkálkodik« (Zsolt 37,5). Három részből is állhat, pl. 1Móz 49,22.
b) Antitetikus párhuzam, melyben a második tagmondat az elsőnek ellentétét tartalmazza. Ekkor általában a második az első félnek a mondanivalóját erősíti. Ez a bölcs mondások kedvelt kifejezési formája. Pl.: »A bölcs fiú örömet szerez apjának, az ostoba fiú azonban szomorúsága anyjának« (Péld 10,1).
c) Szinonim párhuzam (a szintetikus párhuzam egy alfajának is tekinthető), melyben a tagmondatok oly mértékben hasonló jelentésű (ill. rokon értelmű) szavakat tartalmaznak, hogy tulajdonképpen ugyanazt mondják, s így nem beszélhetünk a gondolat továbbfejlesztéséről. A K-i ember stílusára jellemző, egyfajta »művészi szóbőség« ez. Pl.: »Építsetek utat a pusztában az ÚRnak! Készítsetek egyenes utat a kietlenben Istenünknek!« (Ézs 40,3). E példában a gondolat-párhuzam egymásnak megfelelő részletei mutatják, hogy a vers bevezető szavai még nem tartoznak hozzá; tehát nem a »pusztában kiáltó szóról« van itt szó, amint ez - a vers ÚSZ-i idézései alapján - közmondássá is lett (vö. Mt 3,3 par).
Az ÚSZ-ben is gyakran találkozunk gondolat-párhuzammal, mert a zsidó szerzők használták ezt az irodalmi eszközt akkor is, ha g.-ül írtak. Amikor az ÚSZ-ben ÓSZ-i idézetben találunk gondolat-párhuzamot, akkor ezek nagy része szinonim párhuzam (pl. Mt 8,17; ApCsel 2,17; Róm 4,7).
Pál apostol stílusára hathatott a LXX-ban is gyakori gondolat-párhuzam (vö. 1Kor 7,19). Találunk kifejezéseinél a g. irodalomban is gyakori díszítettséget (1Kor 10,21) és olyan háromtagú párhuzamot, melyben a harmadik tag hosszabb (1Kor 1,27k).
Az ev-okban található gondolat-párhuzamoknak is a zsidó gondolkodásban lehet az eredete. Különösen gyakori a jelenség Mt ev-ában, azon belül is Jézus mondásaiban. A párhuzamok nem mindig teljesek (pl. Mt 25,35: a g.-ben az »ennem adtatok« más módon van kifejezve, mint az »innom adtatok« - ez utóbbi rövidebb). Találunk Jézusnál is mindenfajta gondolat-párhuzamot (szintetikus: Mt 5,45; antitetikus: Mt 6,24 - ez a leggyakoribb; szinonim: Mt 10,41; Mk 10,42).
A gondolat-párhuzam felépítése lehet khiasztikus. A g. khi betű x-hez hasonlító alakjáról azt a mondatfelépítést nevezzük így, melyben a párhuzam elemei »tükrösen« helyezkednek el: a, b, ..., b, a (pl. Mt 6,34; 1Kor 1,19; 1Jn 4,20).
A g.-ben a párhuzamot még jobban ki lehet emelni úgy, hogy a kezdő vagy a végső szavak a tagmondatokban azonosak (anafer, ill. epifer, pl. LXX Péld 2,2b; 9,18b). A kettő együttes alkalmazására is van példa (szimploké: 1Kor 10,21). Ezek a nyelvi jelenségek kisebb-nagyobb egységek keretbe foglalására is szolgálhatnak (1Jn 1,6.8.10; Jel 18,22k).
A gondolat-párhuzam kifejezései közötti kapcsolat segíthet egyes szavak jelentésárnyalatainak megismerésében.
BP
