Megfizet
Megfizet H. hésíb, n-q-m, s-l-m (piél-ben: károkozást jóvátenni, kijavítani, helyreállítani), g. apodidomi, antapodoszisz. Az ÓSZ-ben tett és következménye, károkozás és jóvátétel úgy összetartozik, mint a vetésre következő aratás (Jób 8,7; Péld 22,8; vö. Gal 6,7kk). Isten az, aki a világnak ezt a természetes rendjét fenntartja, vagyis a tett a tettes fejére hullik vissza (1Sám 26,23k; 2Sám 16,8). Isten megbosszulja a jogtalanságot (Jer 15,15), számon kéri a bűnt (Hós 1,4; 4,9.14; 8,13; 9,7; Ám 3,14), az okozott kárt meg kell téríteni (2Móz 22). Másrészt azonban a jóért jóval fizet (Péld 19,17). Jutalom vagy büntetés a megítélt ember tettétől függ (Bír 1,7; 2Sám 3,39; Zsolt 62,13; Jer 25,14; 50,29).
A megfizetés gondolata először negatív módon fogalmazódott meg: Isten megbünteti engedetlen népét. Ezékiel próféta a babiloni fogság idején hirdeti az új tételt: a más bűnéért senki ne haljon meg (Ez 18). Isten megfizet népének hűtlenségéért, mert a nép kiválasztottsága felelősséggel jár (Ám 3,2). Az 5Móz 28 említi a hűségesek jutalmát, az engedetlenek büntetését. A megfizetés gondolatának segítségével értelmezhetjük helyesen Izráel történetét (Bír 2,6kk).
A megfizetés ÚSZ-i fogalmának kulcshelye a Mk 8,38 par. Az ÓSZ-i gondolathoz hasonlóan az Úr iránti hűség (az ÚSZ-ben Jézus Krisztus) döntő az utolsó napi ítélethozatalkor. Ugyanez az értelme az utolsó ítéletről szóló példázatnak (Mt 25,31k): a Krisztushoz való viszonyulás, a róla való bizonyságtétel dönti el az ember végső sorsát (Jn 6,29; 16,9; Zsid 10,26-30). Egyszer minden embernek meg kell jelennie Isten ítélőszéke előtt (Róm 2,6; 1Kor 3,13kk; 2Kor 5,10; Jel 20,11-15). Nincs azonban semmiféle kárhoztató ítélet azok ellen, akik a Krisztus Jézusban vannak (Róm 8,1kk), sőt ekkor kapják meg az Úrtól az örökséget (Kol 3,24). Ezért a hívők e világi életükben ne fizessenek senkinek rosszal a rosszért (Róm 12,17; 1Thessz 5,15; 1Pt 3,9).
VG
