Lukács evangéliuma
Lukács evangéliuma a harmadik syn evangélium. Az egyházatyák írásaiban kezdettől fogva említik a másik kettő mellett, tekintélye soha vitatott nem volt, hiszen a hagyomány szerint Pál apostol tekintélye áll az irat mögött.
Az ev keletkezéséről és szándékáról maga az író vall az 1,1–4-ben. Eszerint az volt a szándéka, hogy a »beteljesedett események« – tehát Jézus élete és munkássága – eddigi tudósításai mellé még egy újabb, megbízható művet készítsen, mégpedig egy bizonyos »nagyrabecsült« Teofilus számára. Ez a megszólítás rangos emberre utal; ez volt a helytartó hivatalos megszólítása is (ApCsel 24,3). Valószínűleg Lukács az ajánlással támogatását akarja kérni a mű terjesztéséhez. Teofilus személye egyébként ismeretlen számunkra. Lukács megjegyzése, hogy ilyen mű írására »sokan« vállalkoztak, nem tekinthető számhatározónak, azonkívül Lukács bizonyosan csak Mk ev-át ismerte és használta, továbbá a Logia-forrást (az általunk ismert kész hagyományból). A bevezető szavak szerint Lukács először pontosan utánajárt mindennek, melyek a bekövetkezett eseményekre vonatkoztak, azután pedig »sorjában« írt meg mindent, mintegy kiegészítve és elmélyítve a Teofilus által is talán ismert tudósításokat Jézusról.
Ezzel kapcsolatban azonban említsük meg: Lukács evangéliuma nem a többitől független, önálló mű. Következetesen használja Mk ev-át, ahhoz told a Logia-forrásból és saját forrás(ai)ból perikópákat. Az utánajárás nyilvánvalóan nem helyszínek és szemtanúk meglátogatása – mint a korábbi hagyományos álláspont vélte –, hanem az apostoli bizonyságtétel hitelességének az ellenőrzése. Ugyanígy az összeállítás munkájában sem alakít ki más sorrendet, mint Máté vagy Márk. Az ev két helyén találunk összegyűjtve több, Márknál nem található perikópát: a 6,20–8,3-ban, az ún. kis betoldásban, és a 9,51–18,14-ben, az ún. nagy betoldásban. Ezek közül az utóbbi az, melyen az evangélista munkája a leginkább érezhető, ezt nevezik »úti tudósításnak«, melyben Jézusnak Jeruzsálem felé vezető útja, a próféciák beteljesedése és a kereszthalálra való felkészülés fonódik egybe.
Lukács saját, külön anyagában sok fontos eseményt találunk megírva. Ezekből néhány: az 1–2. részben Keresztelő János és Jézus születésének hírül adása, Keresztelő János születése, Zakariás és Mária éneke. Azután az irgalmas samaritánus példázata (10,29–37), a tékozló fiú példázata (15,11–32), a hamis sáfár példázata (18,1–8), a farizeus és vámszedő imádsága (18,9–14), Zákeus története (19,1–10), az emmausi tanítványok (24,13–35).
A perikópák összeállítása azonban egyáltalán nem esetleges, hanem a betoldások ellenére is tudatos szerkesztés eredménye, melyben az egyes történeteket szorosan egybefűzi az események sora és haladása, illetve az evangélista egységes szemlélete.
Az átvett anyagokat az evangélista stilizálja: a vulgáris kifejezéseket kicseréli irodalmi görög szavakra. Ugyancsak kerüli a nem görög szavak használatát, gyakorlatilag csak egyet hagy meg, az ámen kifejezést. Ugyanis tekintettel van olvasóira, akik szintén pogánykeresztyének. Ettől függetlenül is jellemzi Lukácsot az irodalmi görög nyelv használata. Ebben csak egy kivétel van: az 1–2. részek szövege, mely erősen semitizáló jellegű – nyilván már így található Lukács forrásában.
Az evangélium tartalma
1–2. rész: Keresztelő János és Jézus születéstörténete, a 12 éves Jézus a templomban.
3. rész: Keresztelő János munkássága, Jézus nemzetségtáblázata.
4–9,50: Jézus galileai működése.
9,51–19,27: Jézus útközben Jeruzsálem felé.
Ezen belül:
9,51–11,13: a tanítványok kiképzése;
11,14–13,35: a nép tanítása;
14,1–19,27: tanítás és ellenségeskedés.
19,28–21,38: Jézus Jeruzsálemben.
22–24.> rész: szenvedéstörténet és feltámadás.
Az evangélium megírásának szempontjai
Említettük már, hogy Lukács alapjában meghagyja a Márk által felállított kereteket. Tanúskodni akar Jézus megjelenéséről és munkásságáról, mégpedig úgy, hogy az hitelképes legyen, a Jézusba vetett hitre vezessen, alapul szolgáljon az apostolok bizonyságtételének elfogadásához. Fontos számára a könnyű áttekintés is, azért szintén Jézusnak galileai munkásságát, majd egyszeri jeruzsálemi tartózkodását használja alaphelyzetként. A feltámadás története után csupán pár szóban utal a mennybemenetelre, szinte váratlan rövidséggel zárul az ev – bizonnyal számolt az író a következő tudósítás, az ApCsel megírásával.
Ugyanakkor minden más evangéliumnál fontosabb Lukács számára a világtörténeti eseményekkel való összekapcsolás, mindezekkel együtt pedig az isteni üdvtörténet gondolatának érvényesítése. Isten elhatározta és tervszerűen megvalósítja az üdvösség útját és teljességét. Ezzel Jézus élete és munkássága is érdekes színt kap: Jézus megjelenése nem az eszkhatológikus üdvesemény, hanem csupán annak kezdete, döntő periódusának megindítója. Ezzel kapcsolatos az is, hogy így az eszkhatológia némiképpen háttérbe szorul, legalábbis korántsem annyira hangsúlyos, mint a syn-ban általában. Az üdvtörténet szakaszai: az ÓSZ kora, Jézus, majd az egyház időszaka. Lukács már számol a paruzia késésével is.
Az egyház korszakára pedig jellemző a tanúskodás-misszió Jeruzsálemben, Samáriában, a föld végső határáig. Ezért sokszor szerepelnek az ev-ban samáriaiak, legtöbb esetben mint figyelmeztető példák a zsidók számára. (Majd az ApCsel is közöl samáriai történeteket.)
Pál és Lukács kapcsolata
Az egyházi hagyományból említett Muratori kánonbeli közlés sokáig kizárólagosan uralkodott. Lukácsnak kísérő és tanítvány szerepét igazolva látták abban is, hogy orvosi és hajózási szakkifejezések szerepelnek műveiben. S bár ez igaz, figyelembe kell vennünk, hogy más ókori szerzők ugyanígy használnak ilyen kifejezéseket. Ezek tehát ma nem tekinthetők bizonyítékoknak. Még fontosabb megállapítás azonban, hogy rendkívül nagy eltérések vannak Pál teológiája és Lukács írásai között. Amit eddig Lukácsnál páli vonásnak véltek, az tulajdonképpen pogánykeresztyén vonás, más szerzőknél is előfordul – míg a jellemző páli gondolatok hiányoznak. Különösen Jézus halálának interpretálásában van szembetűnő ellentét: az engesztelő halál tényét épphogy csak megemlíti Lukács, mert Jézus útja szerinte az üdvtörténet szükségszerűsége szerint vezet a szenvedésen át a dicsőségbe. Így tehát ma fenntartásaink vannak azzal kapcsolatban, hogy Lukács Pál állandó kísérője és tanítványa lett volna. (Ehhez további adatokat szolgáltat az ApCsel Pálról adott képe is.)
Az evangélium keletkezési helye és ideje
Miután maga a szerző nem palesztinai származású, és nincs is tisztában Palesztina földrajzával – csupán ennyi a támpontunk, hogy az ev nem itt keletkezett. Az evangélista származása miatt gondolhatunk Antiókhiára, általában Kis-Ázsiára, sőt némelyek Rómára is gondolnak.
A keletkezés ideje sem dönthető el bizonyosan. A hagyományos álláspont szerint – miután az ApCsel sem említi Jeruzsálem elfoglalását –, mindkét könyvét megírta Lukács 70 előtt, esetleg Pál római fogságával egy időben. A mai álláspont azonban az, hogy Jézusnak a Lk 21,20–24-ben mondott szavai már feltételezik Jeruzsálem elpusztításának ismeretét, tehát az ev mindenképpen 70 után keletkezett. Ha az ApCsel keletkezését is összekapcsoljuk az evangéliummal, az ev megírása 70–90 között valószínű.
HP
