Kiközösítés
Kiközösítés A legsúlyosabb vagy enyhébb következményekkel járó kirekesztés Isten népe (Izráel, Egyház, gyülekezet, üdvözülők) közösségéből (h. hrm, bdl, g. anáthema, ekballein, aphorizein, aposzünagogosz).
Az ÓSZ-ben a kiközösítés legsúlyosabb formája a hérem volt: a kiközösítettet a halállal sújtották. A törvény szerint ezt a büntetést kellett kiszabni és végrehajtani bálványimádás (2Móz 22,19; 5Móz 13,13kk), hamis prófétaság (5Móz 18,20; vö. Zak 13,2kk), különböző tisztátalanságok (3Móz 20; 24,10kk) miatt, vagy ha valaki olyan bűnt követett el, amivel Isten népe létét veszélyeztette (Józs 7,1kk; 4Móz 15,21kk). A poklos gyanúsakat ideiglenesen (3Móz 13,4k), a poklosokat véglegesen ki kellett közösíteni (3Móz 13,45k). A fogság után ismeretes volt a gyülekezetből való kiközösítés vagyonelkobzással (Ezsd 10,8kk). A rabbik a kiközösítés három fokozatát különböztették meg: 1. nözifá: a vétkest nem zárták ki a gyülekezetből, de bizonyos ideig nem vehetett részt a kultuszban; 2. nidduj: a vétkest rövidebb-hosszabb időre kirekesztették a gyülekezetből; 3. hérem: teljes exkommunikáció, ami azonban nem feltétlenül jelentett halálbüntetést.
Jézus korában is gyakorolták a kiközösítést. Ezzel sújtották azokat is, akik nyíltan megvallották, hogy hisznek Jézusban, őt Messiásnak tartják (Jn 9,22.34; 12,42). A Lk 6,22 a kiközösítés enyhébb (kirekesztés) és szigorúbb (név kitörlése) formájáról tudósít. Jézus kijelentései és szenvedései előrevetítik, hogy ez a büntetés nem mindig a bűnösöket sújtja, hanem az ártatlanokat, igazakat, Isten igaz szolgáit, prófétáit, gyermekeit (Jn 16,2). Magát Jézust istenkáromlás bűne miatt ítélték halálra, sújtották hérem-mel, így lett átokká a kereszten (Mt 26,65k; Gal 3,13).
Az apostoli korban nagyon komolyan vették a gyülekezetek tisztaságát. A gonoszt el kellett távolítani a gyülekezetből (1Kor 5,13; vö. 5Móz 13,5k; 17,7). A kiközösítést meg kellett előznie a meggyőzésnek és intésnek (Mt 18,17k). A kiközösítéssel való visszaélés veszélye az egyházban is fennáll. Már a 3Jn 10 arról tudósít, hogy voltak, akik az apostolokat akarták a gyülekezetből kiközösíteni. Az egyház története során sokaknak ez lett a sorsa, akik az egyházat Isten akarata szerint meg akarták újítani (pl. Husz János, Luther Márton). Az utolsó ítéletkor mindazok, akik gonoszságot cselekedtek, kivettetnek (ekballein) a külső sötétségre (Mt 8,12; 22,13).
NA
