Kelet
Kelet 1. Égtáj (h. kedem, g. anatole). Az észak–déli irányra merőlegesen a Nap felkelésének az iránya. A tájékozódásban fontos szerepe volt. Mivel a tájékozódó ember (virradatkor és reggel) a felkelő Nap felé fordult, ezért a h. kedem azt is jelenti, ami elöl van, pl.: Isten ráuszítja Izráelre az ellenséget, az arámokat elölről (keletről), a filiszteusokat hátulról (nyugatról, Ézs 9,11). A bálványimádók kelet felé fordulva és leborulva imádták a Napot (Ez 8,16). Isten gyermekei számára napkelet az Isten igazsága, kegyelme felkelésének a reménységét hirdette (Mal 3,20; Lk 1,78).
2. Keletre eső terület. Az emberek keletről elindulva jutottak Sineár földjére, ahol várost és tornyot kezdtek építeni (1Móz 11,2). Rúben és Gád törzse, valamint Manassé féltörzse a Jordánon innen, keleten kapott örökséget (4Móz 32). A B többször említi kelet fiait, akik alatt az arab puszta nomád törzseit érti (Bír 6,33; Ez 25,4.10).
3. Jelző. Többször szerepel a B-ban jelzőként is: keleti tartomány (1Móz 25,6), keleti szél (1Móz 41,6k; 2Móz 10,13kk; Jer 18,17; Ez 27,26; Hós 12,2; 13,15).
