Év
Év 1. A természetes időegységek asztronómiailag kötöttek: a nap a Föld tengely körüli forgása (ill. ahogyan annak idején gondolták: a Nap látszólagos mozgása az égbolton), a hónap a Holdnak Föld körüli pályáján, az év pedig a Földnek Nap körüli pályáján megtett mozgása által. Mivel ezek az időközök megfigyelések által megállapíthatók, ezért minden kultúrában az időmérés alapjául szolgáltak.
Az 1Móz 1,14 szerint Isten azért teremtette a Napot és a Holdat, hogy elválasszák a nappalt az éjszakától, és meghatározó jelei legyenek az ünnepeknek, a napoknak és az esztendőknek.
Az idő felosztása tehát valóban a Napnak és a Holdnak a járása szerint történt. Az évnek (h. sánáh; g. eniautósz, étosz) hónapok szerint történő felosztása általában kétféle rendszer alapján lehetséges. Egyik az ún. szoláris, vagy napévet veszi alapul, tehát azt a nagy időegységet, amely alatt a Nap az állatöv csillagképein végigvándorol. Ez 365 napot, valamint 5 órát és 48 percet tesz ki. Egy holdhónap ezzel szemben 29 napot, valamint 12 órát és 44 percet. Tehát egy 12 holdhónapos periódus csaknem 11 nappal rövidebb a napévnél. Egy primitív társadalomban ez a különbség nem jelentős, azonban a vallásos és polgári intézmények fejlődése megkívánja a pontos időszámítást. Így keletkezett a hivatalos kalendárium.
A lunáris és szoláris év bonyolult kapcsolata különböző kalendáriumok létrejöttéhez vezetett, sőt az évkezdet megállapításában is eltérések mutatkoztak.
2. Az ÓSZ adataiból nem lehet egységes időszámítási rendszerre következtetni. Izráel az idők folyamán a meglévő időszámítási rendszereket módosította, vagy környezetéből újakat vett át (pl. a 3Móz 23,6-ot vö. 2Móz 12,8-cal), ami annak a bizonyítéka, hogy az egyiptomi időszámítást kiszorította a napok és hónapok babiloni számítása.
a) Nyomai vannak a B-ban az ősi amorita naptárnak, amely hét, egyenként 50-50 (= 7x7 + 1) napból álló, földművelési periódust tartalmazott, s teljes évvé való kiegészítése mindig 14 (azaz 2x7), 15 (azaz 7 + 8), vagy 16 nap beiktatásával történt (3Móz 23,15; 5Móz 16,9).
b) Az izráeliek ismerték a szoláris évet. Erre utal az 1Móz 5,23-ban közölt adat is, mely szerint Énók patriarcha teljes életkora 365 év volt. Az özönvíz kronológiája is ezt a feltételezést támasztja alá (1Móz 7,11 és 8,13k). Az özönvíz ugyanis 12 hónapig és 11 napig tartott, s ez a bizonyos 11 nap pedig pontosan a szoláris és lunáris év közötti különbségnek felel meg, vagyis ez a 11 nap kiegyenlíti a két időszámítás közötti különbséget.
Azonban Izráelben a lunáris kalendárium vált uralkodóvá. 12 holdhónap alkotott egy évet (1Kir 4,7; 1Krón 27,1kk; Jer 52,31; Ez 32,1; Dán 4,26). A lunáris és szoláris év közötti eltérés kiegyenlítésére szökőhónapot (második Ábib) iktattak be, melynek következtében az ünnepek időpontját is megfelelőképp lehetett szabályozni. El egészen az ÚSZ-i időkig a szanhedrin határozta meg - csupán megérzés, tapasztalat alapján -, hogy melyik esztendőben kell egy 13. hónapot beiktatni, vigyázva, nehogy a páska a tavaszi napéjegyenlőség utáni időre essék. Csak a Kr. u. 4. szd.-ban vezették be azt a 19 éves ciklust, amelyben a 3., 6., 8., 11., 14., 17. és 19. esztendő szökőév volt.
3. Az év beosztása: a) A nap (h. jóm; g. hémera) - Izráelben hosszú időn keresztül reggeltől reggelig számították a napot. Ha a teljes napot akarták megadni, akkor nappalról és éjszakáról beszéltek (5Móz 28,66k; 1Sám 30,12). De az ÓSZ legkésőbbi könyveiben már az este szerepel a nap kezdeteként (Eszt 4,16; Dán 8,14).
A napot nem osztották be pontosan, hanem részeit, kisebb időegységeit a természeti jelenségek alapján állapították meg.
Az éjszakát 3 őrségváltásra osztották be (2Móz 14,24; Bír 7,19; 1Sám 19,11; JSir 2,19), az ÚSZ korában azonban a római gyakorlatot követve 4 őrséget állapítottak meg (Mt 14,25; Mk 13,35). Kisebb időegységek megjelölése ismeretlen az ÓSZ-ben, az ÚSZ azonban már ismeri az órát (Mk 15,33; ApCsel 23,23).
b) A hét (h. sábúca; g. hebdomász). Hat munkanapból és egy nyugalomnapból áll. Másodlagos jelentőségű időegység. Eredete ismeretlen. Az izráeli hétnek különleges jelentőséget ad a 7. nap, a sabbát (2Móz 20,8kk), a többi napnak nem is adtak nevet, csupán megszámozták (2Kir 25,1.3; Jer 39,2).
c) A hónap (h. jerah; gyakrabban hódes, ami voltaképpen újholdat jelent, s egyben a hónap kezdetét; g. mén, ménosz). A hónapoknak eredetileg kánaáni neveket adtak, s az elnevezések összefüggtek az évszakokkal. A B e nevek közül csak néhányat említ; Ábíb = a kalász (érés hónapja) (2Móz 13,4; 23,15; 34,18); Ziv = virágzás (hónapja) (1Kir 6,1.37); Búl = a nagy esőzések (hónapja) (1Kir 6,38). Később a hivatalos naptár sorszámmal látta el a hónapokat, melynek nyomai először a Jer-ban és Ez-ben találhatók, majd a fogság alatti és utáni iratokban. Ez a keltezési mód általánossá vált, ezért is említ csupán néhány babiloni hónapnevet a B (Neh 1,1; 2,1; 6,15; Eszt 2,16).
A babiloni fogság után őszről (2Móz 23,14kk; 34,18kk; 3Móz 23,1kk) a tavaszi napforduló idejére tevődött az évkezdet. (Ld. még IDŐSZÁMÍTÁS).
DI
