Érc
Érc H. nöhóset, g. khalkósz.
A szó alatt a B inkább a rezet, ill. annak előbb ólommal, vagy antimonnal, később pedig cinnel kevert ötvözetét, a bronzot érti (5Móz 8,9; Jób 28,2; Ez 22,20). A Jób 28,1-11 leírja, hogyan aknázza ki az ember a természet kincseit, miközben azt a megállapítást teszi, hogy »a rezet (ércet) pedig kőzetből olvasztják« (2.). Az Ez 22,17-22 a korabeli ércfeldolgozást illetően fontos adatokat tartalmaz. A B szerint Túbalkain (Lámek és Cillá fia) a réz- és vasszerszámok kovácsolásának feltalálója (1Móz 4,22). Az érceszközök Egyiptomból kerültek Palesztinába, s az izráeliták is az egyiptomiaktól sajátították el az ércmegmunkálás, a bronzöntés tudományát, azonban közhasználati cikkek készítésén túl míves munkák előállítására nemigen vállalkoztak. Erre utal az a körülmény is, hogy a templom előtti oszlopok elkészítéséhez Salamon király elhozatta a föníciai Tíruszból Hírámot, aki »teljes bölcsességgel és értelemmel és tudással el tudott készíteni bármilyen rézeszközt« (1Kir 7,14; 2Krón 4). A B-i időkben Föníciában magas színvonalú ércművesség volt, melynek következtében az érc a föníciaiak kereskedelmében is jelentős szerepet játszott (Ez 27,13).
A szent hajlékban ércből készült az égőáldozati oltár szarvainak a borítása, az oltárhoz tartozó egész fölszerelés, a hálószerű rácsozat, valamint a háló négy sarkához erősített karikák, az oltár rúdjainak borítása, a szent hajlék oszlopainak talpa, a cövekek (2Móz 27), a mosakodásra való medence (2Móz 30,17-21) és annak állványa. A 2Móz 38,29kk szerint a kijelentés sátra építésénél, ill. fölszerelésénél 70 talentum ércet használtak fel. Salamon templomában ércből készültek az oszlopok és az oszlopfők, réztenger, mosdóállványok, mosdómedencék, üstök, lapátok, hintőedények, fazekak és egyéb felszerelési tárgyak (1Kir 7,23kk; 2Krón 4).
A tíruszi Hírám a Salamon király által a jeruzsálemi templom számára megrendelt tárgyakat a Jordán környékén, Szukkót és Cáretán között öntötte (1Kir 7,46). Nebukadneccar, Babilónia királya uralkodásának tizenkilencedik évében Nebuzaradán testőrparancsnok elment Jeruzsálembe, felgyújtotta a templomot és a királyi palotát, valamint az egész várost, öszszetörette »az Úr házánál lévő rézoszlopokat, továbbá az Úr házába tartozó mosdóállványokat meg a réztengert, és a rezet elvitték Babilóniába« (2Kir 25,8-21). A B számos profán használatra készített érctárgyról is tud. Ércből készítettek fegyvereket, mint pl. sisakot, páncélt (1Sám 17,5.38), bilincseket (Bír 16,21), tükröt (Jób 37,18), bálványisteneket (Dán 5,4.23), pénzt (Mt 10,9), zeneszerszámokat (1Kor 13,1).
A Dán 10,6 és a Jel 1,15; 2,18 egy egészen különleges szépségű és szilárdságú ércötvözetre utal. Talán az ún. korinthusi ércre gondolhatunk, melyet rézből, aranyból és ezüstből készítettek. Josephus Flavius zsidó történetíró maga is említést tesz arról, hogy előkelő zsidók rendelkeztek ezzel a nemes ötvözettel. Az Ezsd 8,27-ben említett ama bizonyos »két szépen kifényesített rézedényt, amelyek olyan becsesek voltak, mint az arany«, feltehetően a fentebb említett nemes ötvözetből készíthették.
Képletes értelemben használva az érc jelzi az erőt (Jób 6,12), a makacsságot, hajthatatlanságot (Ézs 48,4), az ellenállhatatlanságot (Jer 1,18; Mik 4,13).
DI
