Epikureusok
Epikureusok Epikurosz g. filozófus Kr. e. 341-270 között élt. Szamosz szigetén született, apja athéni tanító volt. Demokritosz filozófiai iskolájának volt a híve, de 306-ban saját iskolát alapított a kertjében. Tanítványaival - akik között nők is voltak! - baráti társaságot alkotott. Kedves, szeretetre méltó egyéniség volt, akit ellenségei helytelenül támadtak még a középkorban is jelleméért.
Feladatuknak tekintették, hogy megtanítsák a »kánonokat«, vagyis a megismerés normáit és az igazság kritériumait. Világmagyarázatuk szerint öröktől fogva léteznek az atomok és az üres tér. Az atomok tovább már nem osztható testecskék, a dolgok el nem pusztítható és meg nem változtatható elemei. S bár nem hittek a gondviselésben, azért nem voltak ateisták. Vannak istenek, de ezek csak emberi lények, nálunk tökéletesebbek és a világok között laknak boldog nyugalomban, nem törődve sem az emberekkel, sem a természeti törvényekkel. Az emberi lélek finom, az egész testet átható levegőszerű anyag. A halál után a lélek a testtel együtt atomjaira bomlik szét. A haláltól azonban nem kell félnünk, mert amíg mi itt vagyunk, nincs itt a halál, s amikor a halál itt van, akkor már mi nem vagyunk.
Az állam célja a társadalom biztosítása a jogtalanságok ellen. Politikai izgalmaktól a bölcs tartózkodik. A zavartalan nyugalom érdekében a házasságtól és a családi élettől is tartózkodtak, bár nem tiltották. Nagyra becsülték azonban a barátságot, a rabszolgák iránti kíméletet és az emberekhez való jóakaratot. Ideáljuk a nyugodt, csendes, békés élet volt.
Pál apostol az athéni működése idején került velük ellentétbe, amiért az Areopágoszra vitték, hogy kihallgassák (ApCsel 17,18-20).
BF
