Előzetes megértés
Előzetes megértés Herméneutikai szakkifejezés, amely a megértés ontologikus feltételeire utal.
Valamilyen szöveg, dolog, jelenség vagy személy megértése nagymértékben függ a megértő személy történetiségétől (ld. HERMÉNEUTIKA); ez a megértés szempontjából bizonyos határok felállítását jelenti: a megértés csak a megértő személy elvárási horizontján belül (ld. ELVÁRÁS-HORIZONT) történhet (ezért korlátozott). E horizont tágítása is csak bizonyos mértékig lehetséges. A megértendő (személy, dolog, jelenség vagy szöveg) történeti horizontjának, ill. a megértő személy elvárási horizontjának részleges egybeesése a megértés elengedhetetlen föltétele; a megértés oly mértékű, amilyen mértékben megtörténik a horizontok egybeolvadása.
A megértő elvárási horizontjának egyes elemei képezik az előzetes megértés összességét. A herméneuták gyakran utalnak arra, hogy ezek az elemek igen erősen jelentkeznek minden megértési folyamatban, s olykor domináns szerephez is jutnak. Meggyőződéssé erősödött formájukban előítéletekké válnak, s így gyakran (bár korántsem mindig) akadályai lehetnek a kommunikációnak. Ezért történt meg az előítélet diffamálása a felvilágosodás korában (jóllehet, történeti szemmel nézve, mind az előzetes megértésnek, mind az előítéletnek inkább pozitív a szerepe a megértési folyamatban: pontosan körülírja ui. a megértő személy történeti kondícióit; »a felvilágosodásnak előítélete volt az előítélettel szemben«).
Mindaddig, amíg a megismerésre vonatkozó zavar (kognitív disszonancia) nem jelentkezik a megértendő és a megértő horizontjának egybeolvadása során, nem beszélhetünk igazi megismerési folyamatról, csupán a már ismert dolgok ismételgetéséről. Valójában azonban igen kevés ilyen folyamat van az európai kultúrában. A horizontok feltárásának (lehetőség szerint kiszélesítésének), a horizontok egybeolvadásának feladata éppenséggel nem könnyíti meg a megismerést: a kognitív disszonancia jelentkezésével pontosan nehezebbé válik a más-lét megtapasztalása és elfogadása, így nagyfokú nyitottságot követel meg a megértendő vonatkozásában a megértő személytől; a más befogadása csak a kognitív novum elsajátítása lehet. Ha ez nem történik meg, úgy (minden tudatos herméneutikai munka dacára) bekövetkezik a félreértés. A horizontok kutatása, előzetes magértés(ek) tisztázása mégis rendkívül fontos, éspedig éppen azért, hogy a problémákat a megismerés során kiélezze, s a (sokszor materiális módon jelentkező) mással konfrontálja a megismerőt; ennek eredményeként a megismerés folyamatának döntést igénylő lépései tudatosulnak. A döntéstől függ ugyan, hogy a megismerési folyamat nem fog-e félreértéshez vezetni. Ám ez a kérdés már nem herméneutikai, hanem leegyszerűsödik puszta szakmai kérdéssé és így rögtön szembeszökő lesz - végső soron ez az előzetes megértés tudatosítási folyamatának a célja.
A B-i herméneutikában az előzetes megértés pozitív és negatív szerepe egyaránt megmutatkozik, főleg olyan exegetikai kérdések vonatkozásában, ahol az ÓSZ-et idézi az ÚSZ, s eközben távolra szakad az ÓSZ történeti horizontjától. Az ÚSZ pl. sok messiási ígéretet Jézus Krisztusra vonatkoztat (vö. pl. Ézs 7,14). A B-tudomány egyrészt egyetért abban, hogy ez az idézés hosszú ideig inkább akadály volt az ÓSZ-i ige tulajdonképpeni (itt: történeti) megértésében. Az előzetes megértés ismeretelméleti szerepe tehát itt egyértelműen negatív. Ha viszont az ÚSZ felől közelítjük meg (főként pedig ontológiailag vizsgáljuk) ezeket az idézeteket, úgy nyilvánvaló, hogy éppen az idézés és az idézett anyag között fennálló kognitív disszonancia fényében ismerhető meg leginkább mind az evangélista történeti kondíciója, mind pedig kérügmája.
KaI
