Élet fája
Élet fája Az 1Móz 2,9-ben említett fa, amely a »jó és rossz tudásának fájával« együtt az Éden kertjének közepén állott.
Az »élet fája« kifejezés gyakran szerepel az ókori mitológiákban, anélkül azonban, hogy bármilyen párhuzam vagy összefüggés az ÓSZ-gel kimutatható lenne. A mitológiákban az evés az élet fájának gyümölcséből az istenek előjoga, ezért egyedül ők halhatatlanok (vö. pl. Gilgames-eposz 11,266-295: ahol Gilgames hiába keresi az élet fáját). Bár ez a motívum is megtalálható az Éden-kerti történetben (1Móz 3,22), az 1Móz 2,16 szerint azonban ez nem volt megtiltva az embernek. Egyébként is, az elbeszélés középpontjában nem annyira az élet fája, hanem sokkal inkább a »jó és rossz tudásának fája« áll (ld. TUDÁS FÁJA).
Az »élet fája« (h. céc hahajjim) kifejezés az ÓSZ-ben több helyen is előfordul, jelezve, hogy Izráelben általánosan ismert motívumról van szó (Péld 3,18; 11,30; 13,12; 15,4; mindig névelő nélkül: céc hajjim). Az 1Móz 2-3-beli és a Péld-beli használat között nincs is semmilyen összefüggés, mert míg az 1Móz 2-ben a fa életet meghosszabbító gyümölcsöt hoz, addig a Péld előfordulási helyein inkább valami jó, üdvös dolognak a kifejezésére használják (bölcsesség, jutalom, beteljesült kívánság, szelíd nyelv).
Az ÚSZ-ben a Jel szóhasználata (g. xülon tész zóész) az 1Móz 2-3-hoz kapcsolódik: a mennyei Jeruzsálemben, az Istennel való közösség eszkhatológiai helyén, megújul az elveszett Paradicsom. Lesz benne hely az élet fája számára is. Nem lesz elérhetetlen, hanem a megváltottak (akik nemcsak a zsidókból, hanem minden népből valók) ehetnek belőle, azaz örök életük lesz (Jel 22,1k.14.19). Amint Jel 22,2-ből (vö. Ez 47,12) kiderül, nem csupán egyszer lehet majd belőle enni, hanem mindig, folyamatosan. Ez az evés részesedés az üdvidő örvendező lakomájában (Jel 2,7), amelyből az úrvacsorában előlegezést kapunk.
VG
