Debír

Teljes szövegű keresés

Debír H. döbir = valami mögött, a templom mögött.
1. Egy király neve Eglónban (Józs 10,3).
2. Egyike a Józsué által elfoglalt kánaáni városoknak (Józs 10,38k; 12,13; 11,21). Kirjat-Széfer-nek nevezték el és a keniták kezére került, majd a későbbiek során jelentéktelen település lett (Józs 15,15; Bír 1,11k). A Józsué által elfoglalt és lerombolt városok listáján Kirjat-Szanná néven szerepel (Józs 15,49). Nyilván újjáépítették. Ugyancsak megtalálható Debír a lévitavárosok listáján is (Józs 21,15; 1Krón 6,43). Vitatott, hogy hol feküdt. A Józs 15,19 és Bír 1,15-ben található meghatározás alapján, mely szerint fölötte és alatta is volt egy forrás, talán azonosítható sel ed-dilbe forrással, amelynek medrében egy 9 km-es út vezet Hebrónba, s ennek szomszédságában található tell-tarráma vagy a tőle 5 km-re D-re fekvő chirbet ar-rábud takarja az egykori Debír romjait.
3. A Józs 15,7-ben található Debírt, valószínűleg prepozícióként kell felfogni, amelynek egyszerűen csak annyi a jelentése, hogy mögötte.
4. A Józs 13,26-ban található Debír másolási hiba lehet, amely helyesen Lodebar lenne.
5. A jeruzsálemi templommal kapcsolatos kifejezés (döbir kodseká: a szentély mögött Zsolt 28,2).

 

 

A témában további forrásokat talál az Arcanum Digitális Tudománytárban

ÉRDEKEL A TÖBBI TALÁLAT