Ciprus
Ciprus Földközi-tengeri nagy sziget, h. neve kittim. Az ÓSZ-ben Nóé egyik utódának is ez a neve (1Móz 10,4; 1Krón 1,7). A sziget azonban ezt a nevét DK-i Kition nevű kikötővárosáról kapta, ma Larnaka. Ezt az elnevezést vette át Izráel is (Ézs 23,1.12; Ez 27,6; Jer 2,10; 4Móz 24,24; Dán 11,30).
A sziget rézérckészlete már a korai időkben is vonzotta a kereskedőket. Kőkorszakból való leletek is utalnak arra, hogy Ciprus kapcsolatban állt a Közel-K-tel, a réz- és bronzkorszakban a kapcsolatot felmutató leletek még gazdagabbak. Nem tűnt el a sziget őslakosságának kultúrája sem, a leletekben ez is nyomon követhető. Réz-, bronzfegyverek és munkaeszközök tanúsítják, hogy a szigeten is folyt a fémmegmunkálás. A 2. évezredben a szigetet K-i kikötőjéről Alasiának is nevezték. A mai Enkomi elődje volt ez a város. Mari, ugariti, tell-el-amarnai leletek őrzik a szigetnek ezt a nevét.
A Kr. e. 15. szd.-tól a mükéneiek beáramlása hozott változást a sziget életében. Ciprus lett a híd az égei és közel-K-i kultúrák között. A mükéneiek itt ismerkedtek meg saját szótagírásuk mellett az akkád ékírással, és a kettő ötvözetéből lett a ciprus-mükénei szótagírás, ami a Kr. e. 3-2. szd.-ig maradt fenn. A Kr. e. 8-7. szd.-ban asszír uralom kezdődött a szigeten. Ebből az időből ismeretesek Soli, Páfosz, Szalamisz, Kurion, Tamaszosz városok királyai, akik részben g., részben őslakos neveket viseltek. G. epikai irodalmi emlékek a szigetet az Afrodite kultusz hazájának tekintik. Páfosz volt az istennő kultuszhelye. Az előkerült bálványszobrocskák arra utalnak, hogy ez a kultusz az őslakosok vallásának, a szír és az égei-kora görög képzeteknek keveredése volt. Az asszír fennhatóságot Amasis idejében, majd perzsa uralom váltotta fel. Az issosi csata (Kr. e. 333) után a görög világ része lett a sziget. I. Ptolemeus idejétől, vagy már korábban is zsidók is laktak a szigeten. Lucius, római konzul II. Ptolemeus Euergeteshez küldött levele (Kr. e. 139/138) védelmet is biztosít a zsidó lakosságnak (1Makk 15,23). Kr. e. 58-ban római hatalom alá került a sziget.
Ciprusi zsidók közül való volt az a lévita József is, aki keresztyénné lett és földjének árát átadta az apostoloknak, tőlük pedig a Barnabás nevet kapta (ApCsel 4,36).
A keresztyének az István vértanú megkövezése utáni üldözések idején eljutottak Ciprusra is (ApCsel 11,19). Ciprusi keresztyének kezdték el Antiókhiában a pogánymissziót. Ennek hírére küldték az apostolok Barnabást, a ciprusi származású férfit Antiókhiába. Barnabás megérkezésével újabb lendületet vett a keresztyén hit terjedése a pogányok között (ApCsel 11,20-24).
Pál apostol első térítő útján Barnabással jutott el a szigetre. Először a szalamiszi zsinagógában prédikáltak, majd bejárták az egész szigetet (ApCsel 13,4-6). A sziget helytartója, Sergius Paulus is magához hívatta őket és érdeklődést mutatott tanításuk iránt. Bár egy Barjézus nevű zsidó mágus igyekezett a helytartót eltéríteni a hittől, de Pál megnémította, és ennek láttán a helytartó keresztyénné lett. Így Ciprus volt az első olyan ország, amelynek vezetője keresztyénné lett (ApCsel 13,6-12). Barnabás János Márkkal ment második missziói útra a szigetre (ApCsel 15,39). A hagyomány Barnabást tekinti a sziget első püspökének. Nincs adat arra, hogy Pál másodszor is járt volna a szigeten. Két ízben elhajózott mellette (ApCsel 21,3; 27,4). Jeruzsálembe érkezésekor Pált útitársai egy ciprusi keresztyénhez, Mnázónhoz vezették, és annak vendégei voltak (ApCsel 21,16).
A Kr. u. 116- 7-es zsidó felkelés után a zsidókat száműzték Ciprusról. A keresztyének száma gyarapodott, a lakosság többsége csatlakozott hozzájuk. A sziget keresztyén püspökei ott voltak a niceai és az efézusi zsinatokon.
BöJ
