Antiokhosz

Teljes szövegű keresés

Antiokhosz Tíz szeleukida eredetű szíriai király neve, akik közül öten az ÓSZ-i kor végén meghatározó szerepet játszottak a zsidó nép életében is.
1. III. Antiokhosz a 6. volt a szíriai és kisázsiai szeleukida birodalom királyai sorában (Kr. e. 223-187). Több eredményes hadjárata során - mint Nagy Sándor -, ő is eljutott egészen Indiáig. Sikerei miatt szinte istenként tisztelték és a »Nagy« melléknévvel ruházták fel. Cselekedeteit - név nélkül - Dán is említi (Dán 11,1-19), a Makkabeusok könyve azonban két helyen is néven nevezi (1Makk 1,11; 8,6kk). Uralma alatt Izráelben is megalakították a szimpatizánsok a »szír pártot«.
Mikor Egyiptom trónjára a fiatal Ptolemaiosz Philopator került, elérkezettnek látta az időt Egyiptom meghódítására. De a Gáza melletti Rafiánál 217-ben vereséget szenvedett. Csak 17 évvel később (200-ban Paneasz mellett) tudta őket legyőzni (Josephus Flavius zsidó történetírónak a Zsidók története c. műve szerint XII.3,3). Ez a hadjárat a zsidóknak jelentette a legtöbb szenvedést. 199-ben ui. az egyiptomi haderők visszafoglalták Jeruzsálemet. A csatáktól megviselt és az egyiptomiaktól a közelmúltban meggyalázott zsidóság az új háborúban Antiokhoszt támogatta, aki a győzelme után a zsidóságnak több privilégiumot adott. Győzelme gyümölcseit nem sokáig élvezhette. A Hellészpontoszon átkelt római seregek Scipio Africanus és Scipio Asiaticus vezetésével 190-ben Magnezia környékén szétverték hatalmas, elefántok által is támogatott seregét. A békefeltételek, amelyek során 188-ban fiát, a későbbi IV. Antiokhoszt is magukkal vitték a győztesek Rómába, a szír birodalom összeomlását jelentették (ld. APAMEI BÉKE).
2. IV. Antiokhosz a 8. a szeleukida birodalom királyai közül (Kr. e. 175-164), Nagy Antiokhosz fia, akiről a korabeli zsidó feljegyzések mint zsarnokról beszélnek (Dán 11,21-45; 1Makk 1-6; 2Makk 3-9).
13 évet töltött el mint túsz, részint Rómában, majd az általa oly nagyra becsült g. művelődés földjén, Athénben. 175-ben vette át a trónt, amikor a testvérét, IV. Szeleukoszt meggyilkolták. Tudta, hogy a terjeszkedő Római Birodalommal szemben csak akkor állhat meg, ha soknyelvű és sokvallású népeit a HELLÉNIZMUS olvasztótégelyében egységbe olvasztja. Művét vallási reformmal kezdte. Egyesítette egymással a szír Baal samam (= a menny ura), a római Juppiter Capitolinus és a g. Zeus Olympiosz főistenségeket az utóbbi neve alatt. Tiszteletére állami ünnepeket rendelt és szentélyeket épített, földi képviselőjéül, akaratának közlőjéül önmagát tekintette. Ennek jeleként felvette az »Epiphanész« melléknevet (»magát kijelentő Isten«).
Júdeában is támogatta a g.-barát pártot (1Makk 1,14). III. Oniász főpap helyébe Jásont nevezte ki főpappá (2Makk 4,7kk; Dán 9,26). Amikor először látogatta meg Jeruzsálemet, szívesen is fogadták. Kr. e. 170-ben, kijátszva a rómaiakkal kötött békeszerződés feltételeit, amely a szíriai hajóhadat 10 kereskedelmi hajóban állapította meg, tengeren és szárazföldön egyszerre támadta meg Egyiptomot és sikerült is elfoglalnia az egész országot, Alexandria kivételével. Ezután Memfiszben Egyiptom királyává koronáztatta magát.
Ezalatt Jeruzsálemben elterjedt a híre, hogy Antiokhosz meghalt és lázadás tört ki ellene. Antiokhosz erre abbahagyta Alexandria ostromát és Jeruzsálem ellen indult. A város elfoglalásakor 40 ezer zsidót levágatott, a szentély edényeit és kincseit elvitte, az oltáron disznót áldoztatott, megszentségtelenítve ezzel a templomot. A rablott kincsekkel aztán újabb háborút indított Alexandria ellen. De Róma, legátusa útján visszavonulásra kényszerítette. A visszavonuló Antiokhosz dühöngve levágatta a védtelen Jeruzsálem lakosai jó részét, az asszonyokat, gyerekeket rabszolgaságra hurcolta, és a lerombolt házak anyagából felépítette az Akra nevű erődítményt a szíriai helyőrség számára (1Makk 1,33). A templomi áldozatokat megszüntette, helyette a szír-pártiak bálványoknak áldoztak és megszentségtelenítették a szombatot (1Makk 1,43), a templomot Zeus Olympiosz szentélyévé avatták és 168-ban az égőáldozati oltár helyén felállították a »pusztító utálatosságot«, Baal samam oltárát (1Makk 1,54; Dán 11,34), amelyen disznóhúst áldoztak. Megtiltották a körülmetélést, a szombat megtartását. Mindez Antiokhosz szerint a birodalom »egy néppé formálását« célozta (1Makk 1,41).
Rendeletei a Makkabeusok nevéhez fűződő hároméves szabadságharchoz vezettek, amelynek a végén, 164-ben Makkabeus Júdás újra helyreállította az áldozatokat és a régi szokásokat. Ezt azonban Antiokhosz már nem érte meg, mert 166 óta háborúban állt a párthusokkal és egy ilyen hadjárat során, állítólag betegségben halt meg 164-ben, Tabeban (1Makk 6,1-16).
3. V. Antiokhosz. - IV. Antiokhosz a fia mellé Philipposzt nevezte ki gyámjává és régenssé. Lüsziász azonban, a fővárosban hagyott korábbi régens, mivel maga is királyi vérből származott, ebbe nem nyugodott bele (1Makk 3,32). Az elhunyt király egy másik fiát, a 9 éves Antiokhosz Eupatort léptette a trónra, hogy mint annak a gyámja, az ő nevében uralkodhassék (Kr. e. 164-162-ben). A trónviszály láttán Makkabeus Júdás ostrom alá fogta a még szíriai helyőrségi őrizetben lévő jeruzsálemi fellegvárat (1Makk 6,18-27). Lüsziász nem siethetett a helyőrség felmentésére, mert készenlétben kellett állnia, hogy a K-ről felvonuló Philipposszal megütközzék. Ezért békeajánlatot tett Júdásnak, amelynek értelmében a zsidók visszakapták vallásuk szabad gyakorlásának a jogát (1Makk 6,17-7,1; 2Makk 10,10-14; 13,24). Lüsziászék uralmának aztán II. Demetriosz vetett véget, akinek a hívei megölték V. Antiokhoszt és Lüsziászt is.
4. VI. Antiokhosz - Epiphanész Dionüszosz - a trónbitorló Alexander Balasz fia Kr. e. 145-ben mint gyermek került a trónra. Trüphón hadvezér tette meg királlyá. Később azonban Trüphón magához ragadta a hatalmat és VI. Antiokhoszt megölette (1Makk 11,37k. 54kk; 12,24-13,32).
5. VII. Antiokhosz a pamphüliai Szidében nevelkedett, innen kapta a Szidetész melléknevet (Kr. e. 138-129). Eleinte Makkabeus Simon segítségét kérte, hogy visszaszerezhesse országát a trónbitorló Trüphóntól. De amikor Trüphónt Apamea városában megölték, elfelejtette korábbi ígéreteit és zsarolni kezdte a zsidókat, sőt Jeruzsálemet is ostrom alá fogta (Josephus Flavius: A zsidók története című műve XIII.8.2-3). Az ostrom váratlan kiegyezéssel végződött, sőt Antiokhosz a nagylelkűségével Hirkanosz János barátságát is elnyerte, aki aztán elkísérte őt a párthusok elleni háborújába, ahol Antiokhosz Kr. e. 129-ben az életét vesztette (1Makk 15,1-9.38kk; 16,1-10).
BF

 

 

A témában további forrásokat talál az Arcanum Digitális Tudománytárban

ÉRDEKEL A TÖBBI TALÁLAT