Ájulás
Ájulás Mind a h. cátaf, mind az cálaf ige a gyengeséget, erőtlenséget, aléltságot, ájulást fejezi ki. Elsősorban a prófétai irodalomban fordulnak elő, éspedig minden esetben az ítélettel összefüggésben. Ézs 51,20 a végetérő ítéletről beszél, amelynek során Izráel fiai a részegséghez hasonló állapotban voltak. Ez 31,15-ben Asszíria bűnhődéséről van szó, amelynek során a mező fái is elepedtek. JSir 2,12kk úgy beszél a Sion leányára mért ítéletről, mint amelynek következtében gyermekei, mint a sebesültek, vagy éhezők alélnak el. Ézs 57,16 azt az ígéretet tartalmazza, hogy Isten perlekedése nem tart örökké, mert attól elalélna a lélek. Isten Jónás számára hűsítő bokrot ad, majd kiszárasztja azt, s ekkor Jónás a nap melegétől ájuldozni kezd. Ez fejezi ki számára Isten figyelmeztetését engedetlensége miatt (Jón 4,6kk).
A zsoltáros számára az Istentől való távolság kifejezése a szív elepedése (Zsolt 61,3).
Az cátaf ige kifejezi a lélek csüggedését is, amelynek oka minden esetben az Istentől való távolság, és amelyet maga Isten szüntethet meg (Zsolt 77,4; 102,1; 107,5; 142,4; 143,4; Jón 2,8).
