Isten népe
Isten népe: A Kiv 19,5 kk. szerint Isten Izr. népét kiválasztotta a népek közül „tulajdonául”, és a ® szövetségben arra kötelezte, hogy „szent nép” legyen. A MTörv szerint, amely az ~ gondolatát tovább részletezte (7,6 kk.), a ® kiválasztás Isten szeretetének műve; a szövetségben Isten oltalmat és hűséget ígért népének, ugyanakkor üdvözítő terveinek szolgálatába állította népét és megkívánta tőle, hogy csak neki szolgáljon és megtartsa szt. törv.-eit. A tört. folyamán ~ újra meg újra hűtlenné vált, de Isten azért szerette, mint apa a fiát (vö. Kiv 4,22 kk.; MTörv 32,6; Oz 11; Jer 3,22; Iz 63,8), mint vőlegény a menyasszonyát (vö. Oz 1–3; 14,5; Jer 3,6–13; Ez 16,8; Iz 54,4–8; ® jegyesszimbolika). Végül a próf.-k megjövendölték az eszkatologikus ~t, amelynek Isten a szívébe oltja törv.-ét és új, örök szövetséget köt vele (Jer 24,7; 31,31 kk.; 32,38 kk.; vö. Oz 2,3.25; Ez 11,20; 14,11 stb.; Zak 8,8; 13,9). A ® maradéknak, amely elkerülte Isten büntető ítéletét, a gondolata is az ~ gondolatához kapcsolódik; különféle közösségek, mint a ® Damaszkuszi iratban szereplő „új szövetség” közössége v. a kumráni közösség, magukat tekintették annak a „szent” maradéknak, amelyből az új ~ keletkezik. – Jézus nem kapcsolódott ehhez a partikuláris felfogáshoz, hanem azt akarta, hogy az egész Izr., sőt minden nép elérkezzék az ® Isten országának üdvösségére (vö. Mt 10,5 kk.; 15,24; 19,28b; 8,11 kk.). Izr. hitetlensége (vö. Mk 4,12; Mt 21,43) Istent új szövetség létrehozására indította, ezt Jézus sokakért (vö. Mk 14,24) kiontott vére pecsételte meg (Lk 22,20), így valóban új ~ keletkezett; egy egyetemes, amelyet Krisztus ® Egyháza fog egybe. – Az ősegyh. már abban a meggyőződésben élt, hogy az eszkatologikus ~, az „Isten közössége”, amelyet Isten a Fia vére árán szerzett (ApCsel 20,28), benne valósult meg. Pál beszél Isten Izraeléről (Gal 6,16), Isten Egyh.-át (= a keresztényeket) a zsidók és a gör.-ök mellett említi (1Kor 10,32), szabadnak nevezi; mint ilyet szembeállítja a (törv. által) szolgaságban tartott Izr.-lel (Gal 4,21–31), s a lélek új szövetségét fölébe helyezi az ó, a betű szerinti szövetségnek (2Kor 3,6–18). Ez elvezeti oda, hogy a hívővé lett pogányokat elfogadták az új ~ teljes jogú tagjaiként (vö. Ef 2,11–22; 3,6). 1Pét 2,9 kk. mindazt a díszítő jelzőt, amelyet Izr.-re mint ~re vonatkoztattak, a pogányságból megtért keresztényekre alkalmazza. Pál ugyanakkor elismeri Izr. üdvösségtört.-i elsőségét, és az egész Izr. eszkatologikus megtérését hirdeti (Róm 9–11). Így az úsz-i ~ az ósz-i ~ örökösének tekinti magát; olyannak, amelyben az ósz-i ~ elérte teljességét, de ugyanakkor eggyé is olvadt a két ~ (vö. Jel 12: látomás az égi asszonyról). Végső célját azonban még nem érte el, továbbra is úton levő, vándorló ~ (Zsid 3,7–4,7), amelynek küzdenie kell (némelyek elvéthetik az üdvösség útját), míg el nem érkezik a mennyei Jeruzsálembe, az Isten országának teljességére (vö. Jel 21,3; 22,3 kk.). Az úsz-i ~nek gondolata számos más ekkleziológiai képpel és elképzeléssel kapcsolódik össze: szövetség, Isten közössége, Isten nyája, Isten temploma (vö. 2Kor 6,16 kk.), ® menyasszony, Krisztus teste; ugyanakkor üdvösségtört.-ileg szoros kapcsolatban marad Izr.-lel és (egyelőre) az Egyh. eszkatologikus vonása is hangsúlyt kap.
