Fönícia
Fönícia: partvidék a Földközi-tenger mentén, a Kármeltől egészen az Eleutherosz folyóig, a mai Szahl-fennsík. – Kikötői: Akko, Akcib, Tírusz, Szárepta, Szidon, Bejrut, Gebál (Büblosz), Tripolisz, Szimirra, Arvad. Termékei: cédrusfa, bor, gabona. A ~ elnevezés hellén (már a LXX-ban is megtalálható); az, hogy az Egyiptomban az óbirodalom korától általános fnhv elnevezésből ered, nem vsz. Az sem tehető fel, hogy a ~iak elnevezést a gör.-ök v. az egyiptomiak használták; valószínűbb az, hogy a phoinix ’bíborpiros’ volt a gör. megfelelője a Nuziban fönnmaradt akkád szövegekből kimutatott kinahhu elnevezésnek, amellyel ® Kánaán neve is összefügg. Ezzel összhangban van az is, hogy az akkád és egyiptomi szövegekben ~ Kánaánra vonatkozik, s hogy a ~iak magukat kánaániaknak (Mk 7,26: szírföníciai = Mt 15,22: kánaáni) nevezték, hazájukat pedig Kánaánnak hívták (így az ÓSz és az ÚSz is); szívesen nevezték magukat városaik után is (az ÓSz-ben: szidoniak), ezt az asszír oklevelek is tanúsítják. – A ~iakat a Ter 10,15 szemita eredetűeknek mondja, de ez az eredet nem bizonyos: az egyiptomiak – az egyiptomiakkal, a líbiaiakkal és az etiópiaiakkal egyetemben – vörös (vö. phoinix) színűnek ábrázolták őket, a szemitákat viszont sárga színűnek: mindenesetre teljesen szemita jellegűvé váltak. Föltehetően a nagy kánaáni népvándorlás során húzódtak a Földközi-tenger mentén elterülő keskeny földsávra. A régi földrajztudósok azt tartották a hajós népként ismert ~iakról, hogy a távoli tengeri térség volt a hazájuk, és Mezopotámiát átszelve a Perzsa-öböltől húzódtak a Földközi-tenger mellékére; e nézetnek azonban nem adhatunk hitelt. Hérodotosz szerint a Vörös-tenger felől, tehát D felől nyomultak későbbi hazájukba. Az ugariti szövegek alapján R. Dussaud arra gondol, hogy Arábiából érkeztek és egy ideig a Negeben tartózkodtak, de ezt pl. R. de Vaux cáfolja. – A ~iak tört.-ét a legrégebbi időből egyiptomi forrásokból ismerjük. I. Tuthmószisz korától III. Ramszesz idejéig egyiptomi fennhatóság alá tartoztak. Az amarnai korszakban egyiptomi helytartó volt Tíruszban, Bejrutban, Szimirrában és Szidonban. III. Tuthmószisz ~ partvidékén katonai támaszpontokat létesített. III. Ramszesz halála után a ~iak fokozatosan kivívták önállóságukat, és Szidon lett a legfontosabb városuk. A Kr. e. 12. sz. első felében Tírusz ragadta magához az elsőséget. A tíruszi királyok nevét Josephus Flavius őrizte meg. Az adatokból kikövetkeztethetően a Kr. e. 9. sz.-ban barátságos viszonyban volt Izr.-lel: kereskedtek egymással, s kapcsolatuk a hajózásra és építészetre is kiterjedt. Izr. É-i törzsei szövetkeztek ~val és részesedtek a jólétéből (49,13–20). Különösen Dávid, Salamon és Acháb tartott szoros kapcsolatot ~val; Acháb ~i királylányt vett feleségül (Izebel). Így Izr.-ben jól ismerték a ~i viszonyokat (Iz 23; Ez 27). A próf.-k Tírusz elleni jövendölései (Iz 23; Jer 25,22; Ez 26,1–28,19; Ám 1,9 kk.; Zak 9,3 kk.) ~ kultikus hatására vezethetők vissza (Baal). Már I. Nebukadnezár és III. Tiglat-Pilleszer megtámadta Tíruszt, II. Asszurnaszirpál és III. Szalmanasszár pedig adófizetésre kötelezte. Az arvadi Matinu-bahi lázadását Karkarnál leverték. További fölkelések: Tíruszban II. Szárgon és Asszurbanipál uralma alatt; Szidonban Azarhaddon idején. Az asszír birodalom bukása után ismét Egyiptom formált jogot a Földközi-tenger mellékére. Nechó benyomult ~ba, de II. Nebukadnezár, aki eredménytelenül ostromolta Tíruszt és Szidont (Ez 26; 28,21–23), visszaszorította. ~ perzsa satrapaság lett, de a part menti városok meglehetősen nagy önállóságot élveztek, mert a perzsák rá voltak utalva a hajóikra. Amikor Kambüszész megkísérelte, hogy felvonuljon Karthágó ellen (Kr. e. 525), a ~iak nem segítették. A gör.-ök ellenében rendelkezésre bocsátották hajóhadukat (Kr. e. 480), de aztán elpártoltak a perzsáktól, amikor azok gyengébbnek mutatkoztak, és gör.-barátokká lettek. Kr. e. 333–332: Nagy Sándor ~t beolvasztotta birodalmába. A ptolemaioszok uralma Kr. e. 219-ig tartott. Kr. e. 198-tól a Szeleukidák uralma alatt állt ~, és a ~iak ® Cöle-Szíria helytartója alá tartoztak (2Mak 3,5; 4,4; 8,8). A Makkabeusok idején a ~iakat rabszolga-kereskedőkként ismerték (2Mak 8,11.25; 1Mak 3,41). Kr. e. 68: ~t beolvasztották Szíria róm. tartományba, de Tírusz, Szidon és Tripolisz megtarthatta autonómiáját (ApCsel 12,20–23). A kereszténységgel azok révén ismerkedtek meg, akik a jeruzsálemi üldözés elől ~ba menekültek (11,19). Pál Barnabás kíséretében ment át ~n (15,3); később meglátogatta Tíruszt és Akkót (= Ptolemaiszt) Jeruzsálem felé tartva (21,3–6). Kréta, Ciprus, Tartesszosz és Karthágó ~i kolónia volt (Mt 11,21; 15,21–28). – A ~i nyelvet különféle föliratok és az ugariti szövegek (® Ugarit) őrizték meg; az ® amarnai levelek kánaáni glosszáival, valamint a ® héber nyelvvel mutat rokonságot. – A hagyomány szerint a ~iak találták fel az ábécét. Két ~i ábécét ismerünk: egy folyóírásosat (kurzív) és egy ékírásosat Ugaritból. A legrégibb fölirat Achiram szarkofágján maradt fenn, ez kurzív. – A ~iak vallásóról a föliratok és az ugariti szövegek alapján tudunk némi képet alkotni. Tisztelték Elt, Baalt, Melkartot (= Tírusz napistene), Esmunt (Szidon istene), Adoniszt, Resefet, Baal-Hammant (főleg Karthágóban), Baal-Samemet.
51. A föníciai partvidék
52. Föníciai hajó képe egy szidoni szarkofágról
