SALAMON
SALAMON (békességes, békés; béke). A 12 törzsből egyesített Izráel harmadik és utolsó királya; Dávid és Betsábé fia (2Sám 12,24; 1Krón 3,5); mikor Dávid már nagyon megöregedett, felkenték királlyá (1Kir 1); bosszút állt Abjátáron, Sémein (17) Adónián (1) és Joábon (1) (1Kir 2); feleségül vette a fáraó leányát (1Kir 3,1); Istentől értelmes és bölcs szívet kért, és messze földön híres volt bölcsességéről (1Kir 3,5–28; 10,1–10; 2Krón 1,3–12); Hirám (1), tíruszi király támogatásával felépítette az első templomot és saját királyi palotáját (1Kir 5–8; 2Krón 2–7); robotmunkásokat szedett össze, hogy hatalmas építési terveit véghez vihesse (1Kir 5,13–17; 9,19–21); az akkor ismert világ legtávolabbi részével is kereskedelmi kapcsolatban állt, s ebből származott mesés gazdagsága (1Kir 10,11–29); a természet nagy barátja és kutatója (1Kir 4,33), bölcs mondások, énekek és zsoltárok szerzője; tőle származik az Énekek éneke, a Példabeszédek és a Prédikátor könyve; számos külföldi felesége eltévelyítette, hogy a pogány kultuszoknak jelentős engedményeket tegyen; halála után Izráel északi tíz törzse nem volt hajlandó fiát, Roboámot királyul elfogadni, és saját külön királyt választott magának Jeroboám személyében, aki korábban Salamon építkezéseinek a felügyelője volt; Salamon rendkívüli képességű ember volt, nagyszerű lehetőségekkel, de élete vége felé csődöt mondott.
