Zipser

Teljes szövegű keresés

Zipser Májer, tudós rabbi, a hazai zsidóság vallási haladásának és művelődésének egyik lelkes előharcosa, szül. Balassa-Gyarmaton 1815 aug. 14., megh. Rohoncon 1869 dec. 10. Talmudtanulmányait mint gyermek szülővárosa rabbijánál As Májernél kezdette, Prosnitzban és Nikolsburgban jeles sikerrel folytatta; egy ideig Ó-Budán élt, hol gimnáziumi tantárgyakkal is foglalkozott, később (1840 óta) Pesten, hol a magyar nyelvet tanulmányozta. 1844-58. Székesfejérváron, 1858-tól élte fogytáig Rohoncon működött mint rabbi és tevékeny részt vett az 1868-iki zsidó kongresszus munkálataiban. A Fürst Gyula (l. o.) által kiadott Litteraturblatt d. Orients címü folyóiratban, melynek egyik főmunkatársa volt, egyebek közt (1846-47-iki évf.) közölte alapvető értekezését a magyar zsidók történetéről a török uralom idejében, és Die magyarische Sprache u. die Juden c. érdekes cikksorozatát (1848-iki évf. 10-13. sz.). Feltünést keltett a Jewish Chronicle 1851-iki évf., később különlenyomatban is (The sermon on the mount, London 1852) megjelent cikksorozata; The Talmud and the Gospels. Szokásos alapossággal megirta a rohonci zsidó közösség történetét (Die Schicksale u. Bestrebungen d. israel. Gemeinde zu Rechnitz) a Löw Lipót által kiadott Ben-Chananja-ban (1864-65-iki évf., 20 folytatásban) és u. o. számos apróbb, de mindig érdekes értekezésein kivül a Historische Skizzen aus d. Talmud címen nagyobb cikksorozatot (1866-67-iki évf.). Nagyobb tudományos munkáját: Des Flavius Josephus Werk «Gegen Apion» nach hebr. Originalquellen erläutert, halála után Jellinek Adolf adta ki (Bécs 1871). Életrajzát megirta Reich Ignác (Beth-El, II., 1-33. old.).

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem