Zenei helyesirás.
Zenei helyesirás. A zenének, illetve a zeneszerzésnek épp ugy meg vannak helyesirási szabályai, mint minden nemzeti nyelvnek, azzal a különbséggel, hogy amig minden nyelv helyesirása a szerint módosul, amint azt az illető nemzetiség megkivánja, addig a zenészeti helyesirás, értvén a művelt nyugateurópai népeket, általános s az európai vagy az azokhoz tartozó más világrészi népcsaládokkal szemben változhatatlan. Nem igy áll a dolog a nem európai népfajokra nézve, amelyeknél a zenészeti ortográfia épp oly változatos, mint az arcszin, mert egészen más Z.-t használnak a khinaiak, japániak, mint a hinduk, persák, arabok s az afrikai néptörzsek. Ennek oka a skálarendszer különféleségében rejlik, amelynek zöngeegymásutánja sokféle eltérés alá esik, amig az európai népfajok mindegyike, kivévén a törököt, ugyanegy, a keresztény skála-alapon állanak. A Z. általában több irányban jöhet tekintet alá, u. m. hangjegyérték, taktusbeosztás, harmoniai tisztaság, zöngecsoport s dinamikai jelzés tekintetében, e részben a Z. minden hangszerrel szemben egy szabályt követ, nem azonban a különféle transzponáló hangszerek notációjára nézve, amelynél p. az egyvonásos C nem mindenkor hangzik C-nek, hanem a szerint, aminő kulcs megelőzi, vagy aminő faju hangszerre az vonatkozik. A zenei ortográfia legnehezebb s bonyolultabb részét a harmoniai tisztaság teszi, habár manapság már ez is annyi szabadságot enged magának, kivált az enharmonia segítségével, hogy igen alapos zenésznek kell annak lennie, aki mindenféle harmoniai tömkelegből a helyesirás fonalával tud eligazodni. Zöngecsoporti beosztás s szólamvezetés tekintetében, a Z. kevesebb gondot igényel az olyan hangszerekkel szemben, melyek csakis egy (mint a fűvó-), v. legfeljebb két v. három hangot képesek egyszerre kihozni, minők a vonós hangszerek. Lényegesen megnehezül az olyan hangszerekkel szemben, amelyek harmonikus s polifonikus sajátságokkal birnak, minő az orgona, zongora, harmonium, hárfa, az e hangszerekre irt zeneművek helyesirásának a betartása igen sok figyelmet igényel, kivált szólamvezetés tekintetében; ugyanez áll a nagy zenekari művek partituráival szemben is, ahol a Z. minden irányban szorosan betartandó.
