Weber.
Weber. 1. Albert, német szánszkritista nyelvész, szül. Boroszlóban 1825 febr. 17. Egyetemi tanulmányait, melyek az ind nyelvészeten kivül az arab, kopt, finn és tatárra is kiterjeszkedtek, Boroszlóban, Bonnban és Berlinben végezte. 1846. állami ösztöndíjjal Angliában utazott, hol a keleti kéziratgyüjteményekben buvárkodott. 1848-ban magán, 1856. rendkivüli és 1867. rendes tanára lett az ó-ind nyelv és irodalomnak a berlini egyetemen. W. egyike a legkitünőbb indianistáknak, ki 49 éves tanárkodás alatt nagy iskolát alapított; az ő iskolájából kerültek ki a leghiresebb európai szánszkrit nyelvészek, mint Whitney, Kern, Kielhorn, Pischel, Bréal, Delbrück, Minajev, Kuhn, Eggeling, Geiger, Thibaut, Zimmer stb. 1857 óta tagja a berlini tudományos akadémiának. Ötvenéves doktori jubileumára tanítványai kiadták a Gurjelpujjelkaum udjel-it (Lipcse 1896). Főbb művei: Yajurveda, the White (Berlin 1849-59, 3 köt.); Indische Skizzen (u. o. 1857); Vorlesungen über indische Literaturgeschichte (u. o. 1852, új kiad. u. o. 1878, angolul 2. kiad. London 1882); Indische Streifen (Berlin és Lipcse 1871-72, 2 köt.); Über das Saptaçatakam des Hjella (u. o. 1879); Das Saptaçatakam des Hâla (u. o. 1881); Pancadandachattraprabandha, ein Märchen (u. o. 1879); Über das Râmâyana (u. u. 1870); Verzeichniss der Berliner Sanskrit-und Prakrithandschriften (u. o. 1853-91, 4 köt.); Die Griechen in India (u. o. 1890).
2. W. György, német történetiró, szül. Bergzabernban (Pfalz) 1808 febr. 10. Heidelbergában 1888 aug. 10. Heidelbergában végezte tanulmányait és u. o. működött mint felsőbb polgári iskolai tanár és igazgató haláláig. Igen termékeny iró volt. Munkái: Der Calvinismus im Verhältniss zum Staat (Heidelberga 1836); Gesch. der Kirchenreformation in Grossbritannien (2 kötet, Lipcse 1845-53); Lehrbuch der Weltgesch. (20). kiad. 2 köt., u. o. 1888). Ezt a két kötetnyi világtörténelmet többen magyarra is lefordították; Gesch. der deutschen Litteratur (11. kiad., u. o. 1880). Fő munkája az allgemeine Weltgeschichte für die gebildeten Stände (15 köt. és index, u. o. 1857-80, 2. kiad. 1882-90), mely nagy munka a legjobb speciális művek alapján készült. Kisebb dolgozatai Geschichtsbilder címen egybegyüjtve jelentek meg (u. o. 1886). V. ö. önéletrajzát: Mein Leben und Bildungsgang (u. o. 1883) és Jugendeindrucke und Erlebnisse (u. o. 1887).
3. W. Károly Mária, német zeneszerző, szül. az oldenburgi Eutinban 1786 dec. (v. nov.) 18., megh. Londonban 1826 jun. 5. Atyja W. Ferenc Antal sokfelé működött mint zeneigazgató és szinigazgató, mig W. mostoha bátyja és első zeneoktatója W. Fridolin, énekes volt és zeneigazgató (atyjuk társulatánál); számos városban más-más mestere volt (zeneelméletben Haydn Mihály Salzburgban 1797. és 1802.), mindez korán felnyitotta a különben is éber szellemű W. szemét. Vogler apát Bécsben képezte ki annyira, hogy maga szerezte W. számára 1804. a boroszlói karnagyságot. 1806-tól 1813-ig vándoréletet élt. Körner Leier und Schwert-jének darabjaira irt énekei tették nevét először ismertté, 1817-ben a drezdai új német opera igazgatója, szervezője lett és nőül vette Brandt Karolina énekesnőt. Buzgó és eredményes tevékenysége közben, utóbb folyton betegeskedve irta meg gyorsan világhirre jutott operáit: a népies, nemzeti tárgyu Freischütz cimüt (első előadása Berlin 1821 jul. 28.), bécsi megrendelésre a középkori tárgyu Euryanthe (Bécs 1823 okt. 25.) és londoni megrendelésre Oberon (1826 ápr. 12.) címüt. Váratlanul növekedett betegsége halálossá. Londonban temették el, de Wagner R. kezdeményezésére 1844. Drezdába szállították tetemét. W. a legtöbb zenei műfajban s a legtöbb hangszer számára maradandót alkotott; mint zenei iró is, bár nem nagyszámu tanulmányaival előkelő helyet foglal el. Operái még: Silvana (1810); Peter Schmoll und seine Nachbarn (1802); Abu Hassan (1 felv., München 1811; magyarul 1882 jan. 26); befejezetlenek: Die drei Pintos (kiegészítette Mahler Gusztáv, Lipcse 1888); Rübezahl. Preciosa c. drámához irt zenéje is oly becses, mint népszerü. Öszses szerzeményeinek pontos jegyzékét Jähns W. állította össze 1871. ama páratlan W.-gyüjtemény alapján, melyet azóta a berlini királyi könyvtár szerzett meg. Életrajzát fia W. Miksa 1866-68. adta ki, a 3. kötetben atyja irói műveit is közölve. Jó a Reissmann-féle életrajz is.
4. W. Konstancia, 1. Mozart.
5. W. Vilmos Ede, német fizikus, szül. Vittenbergában 1804 okt. 24-én, megh. Göttingában 1891 jun. 24-én. Felsőbb tanulmányait Halleban végezte, később, 1827. u. o. magán-, majd rendkivüli tanár lett. 1831-ben Gauss közbenjárására a göttingai egyetemre a fizika rendes tanárául hivták meg. 1837-ban felfüggesztették állásától, mivel tiltatkozott az alkotmány felfüggesztése ellen; ezután hat évet részint Göttingában, részint utazásokon mint magánember töltött, mig 1843. a lipcsei egyetemen újra tanári állást foglalt el. 1849. Göttingába visszatért tanárnak. 1887-ben v. b. t. tanácsos lett. Első munkája diákkorában jelent meg. Címe: Die Wellenlehre auf Experimente gegründet (Lipcse 1825) volt, mely munkáját Ernő Henrik bátyjával együtt irta. Ezen első munkát azután nagy becsü munkálatok szünni nem akaró sora követte. Foglalkozott W. különféle akusztikai problemákkal és a szilárd testek rugalmasságával. Akusztikai téren való legnevezetesebb működése a nyelvsípoknak tőle származó elmélete. Göttingai tartózkodása alatt Gauss-szal együtt földmágnességi észleléseket eszközölt. 1840. megállapította az abszulut elektromagnetikus árammértéket. 1846-ban felállította elektrodinamikus alaptörvényét, mely két mozgásban levő elektromosságrészecskének egymásra gyakorolt hatását határozza meg. Irodalmi munkássága teréről a következőket említjük: Mechanik d. menschlichen Gehwerkzeuge (Ede Frigyes öcscsével egyetemben, Göttinga 1836); Über die Anwendung der magnetischen Induction auf Messung der Inclination mit dem Magnetometer (Abh. d. Gött. Ges. d. Wiss., V., 1853); Elektrodynamische Massbestimmungen (Abh. d. sächs. Ges. d. Wiss., 1846-57); Theorie der Zungenpfeifen (Pogg. Ann. XVII., 1892); Über die Beugung der Glasoberfläche beim Zerspringen (W. Ernő Henrikkel, u. o. XX., 1830); Vergleichung d. Theorie d. Saiten, Stäbe u. Blasinstrumente (u. o. XXVIII., 1833); Das Inducions-Inclinatorium (u. o. XLIII., 1838); Unipolare Induction (u. o. LII., 1841); Uber die Elasticität fester Körper (u. o. LIV., 1841); Messung starker galvanischer Ströme nach absolutem Mass (u. o. LV., 1842); Über die Wirkung eines Magnets in die Ferne (u. o.); Messung galvanischer Leitungswiderstände nach absolutem Mass (u. o. LXXXII., 1851); Galvanometrie (Göttinga 1862); Resultate aus den Beobachtungen des magnetischen Vereins von 1836 bis 1841 (Gauss-szal 1836-43, 6 kötet).
