Walther von der Vogelweide,
Walther von der Vogelweide, a középkor legnagyobb német lirai költője, szül. 1160 körül Tirolban a Vogelweidehofon, az Eisack-völgyben, mások szerint Csehországban (Dux mellett), megh. 1230 körül. Szegény lovagrendü családból származott. Pályáját Bécsben kezdette, hol VI. Lipót és katolikus Frigyes jóakarói voltak. Nem ugy VII. Lipót, aki W.-t udvarából kinézte s igy a költőnek vándorbotot kellett kezébe vennie, sokfelé járt, legtöbbször a Wartburgon, hol a dalnokok szivesen adtak egymásnak találkát. Ottónak III. Vincével való küzdelmében W. a császár mellett foglalt állást s csak ennek bukása után fordult iI. Frigyeshez, aki végre szerény birtokot és rajta csendes pihenőt adott a sokat szenvedett költőnek. Birtokáról elment vendégnek Medlick Henriknek fényes mödlingi udvarába, néha az aquilejai patriárkához is. Utoljára II. Frigyes keresztes hadjáratának érdekében szólaltatta meg költészetét, mely hadjáratra maga is elkisérte a császárt. Tetemeit a würzburgi monostorban helyezték örök nyugalomra. 1889-ben pedig Bozenben szép emléket állítottak a minnesang (l. o.) kiváló költőjének, aki egyszersmind minden időnek egyik legnagyobb költője volt. Egyforma lángelmével alkotván meg a minnedalnak, a politikai és a gnomikus német költészetnek (Spruchdichtung) örök becsü gyöngyeit, nemcsak a szivek érzésének maradt ura, de a politikai világban is akkora hatást fejtett ki, hogy panaszképen hozták fel ellene, mikép «ezreket tántorított el, ugy hogy nem hallgattak Istennek és a pápának szavára». Alaki tökélyre is megfelel a dúsgazdag eszmei tartalomnak.
